Ezer taxis bénítja meg kedden a fővárost

közlekedés
2016 április 22., 20:18
comments 292

A Népszabadság értesülései szerint a taxis érdekvédelmi szervezetek csütörtök este arról állapodtak meg, hogy kedden 1000 autóval vonulnak fel Budapesten, hogy a forgalmat akadályozva tiltakozzanak az Uber ellen.

Csak összehasonlításképp: télen nagyjából 100 autóval zárták le a Deák teret több napra.

A tervek szerint a sofőrök reggel a Hősön terén gyülekeznek, majd innen indulnak 8-kor a Belügyminisztérium épületéhez, a Lánchíd pesti hídfőjénél.

A felvonulás délután 2-3 óra tájban érne véget.

Engedélykérvényeiket már be is adták a rendőrséghez.

A taxisok kedden tehát annak ellenére tüntetnének, hogy a legutóbbi akciójuk célba ért: a kormány rendeletekkel lépett fel az Uber ellen, hogy elvegye az Uber jogtalan előnyét. A taxisok azonban úgy gondolják, hogy az új jogszabályok ellenére nem történt semmi, néhány látványos rendszámelkobzástól eltekintve minden maradt a régiben. Szerintük változatlanul működik az országban egy rakás hálózat, ami nem tartja be a személyszállítási törvény rendelkezéseit. Azt mondják, nem kizárólag az Ubert értik ez alatt. (via Index)

(Címlapi kép: Tbg)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.