Halálra késelték Banglades egyetlen LMBT-lapjának szerkesztőjét

külföld
2016 április 25., 17:04
comments 70

Xulhaz Mannant és egy másik férfit az ország fővárosában késelték halálra. A rendőrségi források szerint hat férfi rontott be egy házba, ahol Mannan barátaival tartózkodott. Két embert meggyilkoltak, ketten pedig súlyosan megsérültek.

Mannan volt a szerkesztője a Roopbaan című magazinnak. Ez az egyetlen lap az országban, ami a meleg közösségnek szólt. A férfi mellett egy amerikai fejlesztési szervezetnél, az USAID-nél dolgozott. Ő szervezte az éves melegfelvonulást is, amit 2014-ben rendeztek meg először.

Az Egyesült Államok Bangladesbe akkreditált nagykövete, Marcia Bernicat elítélte a gyilkosságokat.

Az utóbbi időben egymást érik a gyilkosságok az országban, amit a civil társadalom tagjai, bloggerek és társadalomkutatók ellen követnek el. Két nappal korábban Rezaul Karim Siddiquet, egy 58 éves egyetemi professzort késeltek halálra. A hónap elején egy 28 éves ateista bloggert, Nazimuddin Samadot gyilkolták meg. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.