Légicsapásban meghalt Aleppo egyik utolsó gyermekorvosa

külföld
2016 május 01., 11:33
comments 74

A szír város felkelők uralta részén légicsapások zajlottak szerdán, ekkor haltak meg tucatnyian a nemzetközi civil szervezetek által fenntartott al-Quds kórházban is.

Hétvégére derült ki, hogy az áldozatok között volt Muhammad Waseem Maaz is, az ötödik éve a polgárháború frontvonalán álló város egyik utolsó gyermekorvosa.

Maaz főleg éjszakánként dolgozott az al-Quds kórházban, miután napközben műszakokat vállalt a város gyerekkórházában is. 2013-ban kezdett el a városban dolgozni, az Orvosok Határok Nélküllel működött együtt.

photo_camera Ez a fénykép még február 20-án készült (OMAR ETAKI / IDA / AFP)

Helyi beszámolók szerint az utóbbi időben egyre sűrűbbé váltak a kórház környékén a légicsapások. Ez a mostani támadás is arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire nehéz helyzetben vannak azok az orvosok, akik Szíriában próbálnak segíteni embereknek. Az ENSZ becslése szerint a polgárháború kitörése óta az ország kórházainak felét rombolták le.

A BBC információi szerint mára mindössze 25 orvos dolgozik Aleppóban. Kollégái is gyászolják Maazt, és azt kérdezik, ha egyetlen orvos sem marad, akkor ki fogja ellátni a város gyerekeit. (Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.