Mi a legdrágább tárgy a Földön?

meghökkentő tudomány
2016 május 01., 19:29
comments 85

Ez a meglehetősen absztrakt kérdés most azért merült fel, mert Nagy-Britanniában éppen új atomerőmű épül, Somersetben, és a helyi Greenpeace kampányt indított ellene, amiben a tervezett erőművet a világ legdrágább tárgyának nevezik.

Az erőmű becsült költsége 24 milliárd font, azaz 35 milliárd dollár lehet. A BBC pedig nagyon lelkes lett ettől a felvetéstől, mármint hogy megvan a világ legdrágább tárgya, és elkezdtek kicsit belemerülni a témába. Hosszú cikket írtak a legdrágább építményekről, aminek a végére sajnos az derült ki, hogy a Greenpeace-nek nincs igaza, a Chevron folyékony földgáz-kútja Ausztráliában például 54 milliárd dollárból készült el. És ha eltekintünk a szigorúan vett Földtől, akkor meg ott a Nemzetközi Űrállomás, ami 100 milliárd dollárból valósult meg.

De itt nem ért véget a történet, mert egy másik lehetséges megközelítés, ha ókori és középkori építmények akkori költségeit próbáljuk meg átváltani mai árfolyamokra. Ezek nagyon szórakoztató gondolatkísérletekhez vezetnek, de persze megválaszolhatatlan kérdések. Azok a társadalmi körülmények, melyek mondjuk a kínai nagyfal vagy a piramisok felhúzását lehetővé tették, nem nagyon kalkulálhatóak át mai valutákra.

Meg szintén jogosan felmerülő kérdés, hogy mi számít egy tárgynak. A kínai nagyfalat például kétezer év alatt rakták össze, rengeteg kisebb fal láncolata gyakorlatilag az egész, kérdés, kimeríti-e még a tárgyiasság fogalmát mindez.

Az egész kérdésen csavart még egyet azóta Tyler Cowen közgazdász, aki meg azt mondta, hogy ne a megvalósítási költségeket nézzük, hanem a potenciális piaci értéket. Ekkor vajon mi lehet a legértékesebb tárgy a világban? Egy csomó minden felmerül, a Mona Lisától kezdve a mekkai nagymecseten át egy piramisig. Vajon melyik kelne el legtöbb pénzért egy árverésen? Nyilván nem lehet erre választ adni, de ez is elég szórakoztató irányokba engedi elkalandozni a gondolatainkat, és mi többet remélhetnénk egy esős vasárnap estére.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.