Adócsalásért elítélték a polgármestert, de még vár azzal, hogy lemond-e

bűnügy
2016 május 06., 06:52
comments 125

Folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt a Szegedi Ítélőtábla a közelmúltban kilenc hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Gyenes Leventét, Gyömrő polgármesterét - írja a Magyar Nemzet.

Ez a kecskeméti számlagyárként elhiresült ügy, 2006 májusától 2009 októberéig 1,8 milliárd forint fiktív számlát állítottak ki.

Az elsőrendű vádlott, Zs. Tibor a bíróság előtt Gyenes Leventét nevezte meg az ügy főszereplőjének, de a bíróság kizárta a bizonyítékok közül a vallomását. Hetedrendű vádlottként azért így is 9 hónapot kapott a polgármester.

A Magyar Nemzet próbálta megtudni, hogy az ítélet után lemond-e Gyenes, de a polgármestert nem érte el. Hauser Antal,a város kommunikációs referense annyit mondott:

várják a jogerős ítéletet, addig nem lépnek semmit.

Hauser szerint amint kézhez kapják az ítéletet, a polgármesternek három napja van, hogy értesítse a képviselő-testületet, ez idő alatt azt is eldöntheti, hogy lemond-e vagy sem.

Ha mégsem mond le, a képviselő-testületnek 30 napja van arra, hogy döntsön a polgármesterről. Ami érdekes lesz, mert a 12 tagú testületben a Gyömrő 2000 Körnek 9 tagja van. Ennek a szíbeiben lett polgármester Gyenes.

Ha a testület nem menti fel a polgármester, a kormányhivatal a közigazgatási és munkaügyi bíróságnál még mindig kezdeményezheti a méltatlanság kimondását. Mivel az önkormányzati törvény a méltatlansági esetek közé sorolja, ha a polgármestert szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélték, ezért jó eséllyel megfosztják Gyenest a tisztségétől, csak jóval később. Kislétán is ez történt, Madácsi Imre független településvezetőt 2015 januárjában ítélték jogerősen – szintén gazdasági bűncselekmény miatt – felfüggesztett börtönbüntetésre. Annyira elhúzódott az ügy, hogy csak idén áprilisban tartottak időközi polgármester-választást. Mivel a törvény nem tiltja, az elítélt politikus újra indult posztjáért, és nyert is.

Gyenes egyébként kalandos figurája a magyar perempolitizálásnak. Magánrepülőgépe van, róla jelentett meg meztelen fotókat a Blikk 2014-ben, ahol két nővel látható, és fehér port szipákol az orrába. Gyenes azt mondta, hogy öt évvel ezelőtti esküvőjéig szerette a nőket, de nagyon. Viszont sosem élt kábítószerrel. Állítólag ellopták a laptopját, onnan lehettek a fotók, zsarolni is próbálták, és az ügyészségre is elküldték a képeket.

Gyenes Leventéről még két éve derült ki, hogy úgy használja a doktori címet, hogy valószínűleg nincs ilyen végzettsége. A polgármester volt az első városvezető Magyarországon, aki Horthy Miklósról közteret nevezett el, igaz ezt idén átnevezték Fő térre. 2002-ben választották először polgármesternek, 2014-ben a szavazatok 70 százalékával nyert.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.