Juncker szerint vannak olyan tagállamok az EU-ban, akik csak olyankor európaiak, amikor pénzt akarnak

eu
2016 május 05., 22:00
comments 200

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Rómában az EU elődjét megalapító 1957-es Római Szerződés évfordulójára emlékező találkozón beszélt arról, hogy szerinte kockázatos idők elé néz az Európai Unió, és bár a tökéletes Európa utópiája valószerűtlen, a kontinens szembe tud nézni a kihívásokkal, ha észben tartja önmaga sokszínűségét. Kitért arra is, hogy illúzió volt az egységes államiságot mutató Európa eszméje, az Európa-nemzet víziója.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke sokkal pesszimistább képet festett az EU helyzetéről. A menekültválságra utalva közölte, „hirtelen ráeszméltünk, hogy nem mindenki ért egyet vagy osztja” az unió nézeteit.

Az uniós források szétosztására utalva azt mondta, vannak olyan tagállamok, amelyek teljes mértékben európaiak, amikor arról van szó, hogy elvegyenek, de amikor adni kell, akkor már csak félig-meddig érzik magukat európainak.

Tusk, anélkül hogy megnevezett volna országokat, hozzátette, hogy sokszor az unióhoz viszonylag frissen csatlakozott tagállamok azok, amelyek „gyakran bosszantó módon” elutasítják azt, hogy közös megoldást találjanak a migrációs válságra.

Visszaemlékezve azokra az időkre, amikor a fiatal EU még csak haladt a közös piac és valuta irányában, kijelentette, hogy korábban együtt dolgoztunk, együtt alakítottunk történelmet,de úgy látja, hogy ez mára teljesen eltűnt. Ez pedig szerinte termőtalaj a populisták számára.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke arról beszélt, hogy Európa egy ígéret, amelyet azonban nem sikerült betartani. 

„Európa egy nap mint nap megtett, több munkahelyről, több szolgáltatásról és nagyobb növekedésről szóló ígéret volt, amelynek beteljesülését várva generációk hoztak áldozatokat. Ennek ellenére az európai vezetők még mindig áldozatokat kérnek, kevesebb szolgáltatásért és még több adóért cserébe, csak hogy mentsék a bankokat”

- mondta Schulz. Hozzátette, hogy az Európai Tanácsban sok az üzletember, de kevés az államférfi. (MTI)


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.