Mi nem volt eddig Pesten? Kajak-kenu szlalompálya

sport
2016 május 13., 16:11
comments 122

A klasszikus kajak-kenu versenyekre szegedi helyszínnel pályázik majd a 2024-es olimpiára Budapest. Ez erősítette meg a héten Orbán Viktor is, amikor találkozott a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség vezetőivel.

Rögtön meg is állapodtak abban, hogy a kormány felújítja és kibővíti a szegedi pályán lévő sportlétesítményeket a 2019-ben itt megrendezett világbajnokságra, ezek a fejlesztések pedig már „a magyar olimpiai kandidálás ügyét is szolgálják”.

De a klasszikus kajak-kenu versenyszámok mellett olimpiai sportág a szlalom is. Ebben sehol sem vagyunk, pálya sincs Magyarországon. De most már lesz, maga Orbán Viktor adta ki az utasítást:

Baráth Etele, a szövetség elnöke tavaly nyáron már nyilatkozott arról, hogy milyen nagy szükség lenne egy szlalompályára is, pláne az olimpia jegyében.

„Nemzetközi példák bizonyítják, hogy egy nagyvárosban van erre társadalmi igény. Egy ilyen létesítmény éjjel-nappal üzemeltethető, így nemcsak a versenysportot szolgálhatná ki, hanem a szabadidősportot is. Cél, hogy minél hamarabb épüljön meg a pálya, hogy legyen esély felzárkózni. Nekünk pedig azonnali feladat, hogy készítsünk olyan országos szakág-fejlesztési stratégiát, ami biztosíthatja, hogy 8-10 év múlva már esélyes magyar szlalom versenyzőink is legyenek. Az új olimpiai program célja, hogy az egyes országokban szélesedjen a sport kultúrája és sokfélesége. Bízom abban, hogy ehhez külön támogatást is el lehet nyerni.”

A szintén a kormány támogatását élvező szegedi fejlesztésekről ezt mondta:

„Meg kellene oldani a parkolást, mert most csak a nézői területtől messze lehet megállni autóval, hosszabb távon pedig egy olyan sportközpontot érdemes létrehozni, ami a jelenleginél komplexebb szolgáltatást tud nyújtani, az edzés feltételeket például tovább lehetne javítani egy úszómedence létrehozásával. Már a mai igényeknek is nehezen feleltethető meg a televízió közvetítések eszközeinek elhelyezési lehetősége, ezen a területen is előre kell lépni. A szabadkai úti bejárathoz közel kempinget és szálláshelyeket kell építeni, sőt egy kisebb bevásárlóközpontra is szükség lesz, valamint régi álmunk, hogy a „stadion hangulat” erősítéséhez az osztószigeten is épülhessen lelátó, amit egy gyaloghídon közelíthetnének meg a szurkolók.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.