A Blikk lehallgatott újságírója nem érti, milyen alapon csesztetik a rendőrök

bűnügy
2016 május 14., 04:49
comments 126

A rendőrség hónapokon át lehallgatta Csikós Klaudia, a Blikk bűnügyi tudósítójának telefonját, hogy megtudja, milyen rendőrségi informátorai vannak az újságírónak. A hangfelvételek alapján meg is gyanúsítottak egy magas rangú rendőrt azzal, hogy titkos információkat adott ki. Csikóst nem gyanúsították meg.

Viszont a meggyanúsított rendőr ügyvédje azt mondja, hogy Csikós lehallgatása jogtalan volt, így pedig az egész eljárás az. Szerinte ugyanis az újságírót 3 napig bírói engedély nélkül hallgatták le, és Csikós mellett azok lehallgatására kértek később bírói engedélyt, akik ebben a három napban beszéltek az újságíróval.

Csikós azt sem érti, hogyan azonosíthatták egyáltalán. A dokumentumok szerint ugyanis a hangja alapján azonosították a lehallgatói, ez viszont szerinte furcsa, hiszen soha nem járt korábban a rendőrségen, hogy felvételt készítsenek a hangjáról. Így pedig honnan tudták volna, hogy valóban ő beszél a telefonon? Csikós azt sem értette, hogy lehet, hogy őt még tanúskodni sem hívták be az ügyben. (Népszabadság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.