A héten tárgyalja a parlament az Uber betiltását

közlekedés
2016 május 16., 07:40
comments 230

Kedden és szerdán lesz ülés az Országgyűlésben, az előzetes tervek szerint vita lesz majd az Uber betilthatóságáról is.

A fejlesztési miniszter, Seszták Miklós által jegyzett módosító-javaslat már olvasható a parlament honlapján, ha elfogadják, akkor a hatóságok blokkolhatnák a jogellenesen működő taxi vagy taxijellegű diszpécser-szolgálatásokhoz való internetes hozzáférést.

"Az előterjesztés szerinti törvénymódosítás ennek megfelelően: - lehetővé teszi, hogy a fővárosi/megyei kormányhivatal (mint közlekedési hatóság) elrendelhesse az olyan internetes tartalom blokkolását, amely közvetlen hozzáférést biztosít a jogellenes diszpécser-szolgáltatáshoz vagy közvetlenül népszerűsíti a jogellenes diszpécser-szolgáltatást, az igénybevételhez szükséges lépések bemutatásával - előírja, hogy a blokkolás végrehajtásáról – a büntetőügyekben és a tiltott szerencsejátékhonlapok esetében kialakított megoldást alkalmazva – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gondoskodik."

- áll a javaslatban.

A másik, korábban belengetett változtatás miatt pedig könnyen el lehet majd venni az uberező sofőrök jogosítványát:

"A törvényjavaslat tartalmazza továbbá, hogy a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés esetén az elrendelhető pontok száma 9 pontra emelkedik, ez megalapozza azt, hogy az engedély nélkül személygépkocsival végzett közúti közlekedési szolgáltatatás esetén a járművezetőnek a közúti közlekedési előéleti pontrendszerben 9 büntetőpont jár."

Az Uber ellen hónapok óta tiltakoznak útlezárásokkal a taxisok, többek között az ő nyomásuknak is engedett a kormány, amikor belement a súlyos szankciók bevezetésébe.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.