Teli hűtő mellett halt éhen a gyöngyösi kislány

bűnügy
2016 május 18., 02:31
comments 163

Jól szituált család gyermeke volt az a másfél éves kislány, akit csontsoványra fogyva, mindössze 3-3,5 kilós testsúllyal találtak - már holtan - a mentő Gyöngyösön. A Bors értesülései szerint K. Gusztáv kőfaragó művész, az apa lakásában amúgy elég étel lett volna a kislány táplálásához,

roskadásik tele volt a hűtő.

A Blikk értesülései szerint K. "vasszigorral" tartotta a családját, nem engedte, hogy bármelyikük idegenekkel tartson kapcsolatot. Nem bízott a "romlott, modern dolgokban", így az orvosokban sem. Senkit nem engedhettek be a lakásba,

orvos például már november óta nem láthatta a kislányt.

De a védőnőt se engedték be. Erről egy neve elhallgatását kérő gyermekvédelmi szakember azt mondta a Borsnak, hogy elméletben a család nem is köteles beengedni a védőnőt, annak azonban ilyenkor értesítenie kell a gyerekvédelmi szolgálatot, vagy akár a rendőrséget is. "Nem ritka, hogy járőrökkel megy ki a védőnő egy-egy problémásabb családhoz" - mondta.

Ez esetben pedig voltak intő jelek. A Bors értesülései szerint az éhenhalt kislány nővére ügyében 2013-ban kiskorú veszélyezetése miatt már eljárás indult a család ellen, ennek pedig intő jelnek kellett volna lennie,

a gyermekvédelemnek fokozottabban kellett volna ügyelnie a kisebbik lányra is. Az illetékes gyöngyösi Kistérségi Humán Szolgáltató Központ nem kívánt nyilatkozni, de hivatalból belső vizsgálatot indítottak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.