Per pillanat 132 milliárdos bukóban van az állam a Mol-részvényeken

gazdaság
2016 május 23., 08:05
comments 124

Bár Fellegi Tamás, a korabeli nemzeti fejlesztési miniszter "üzleti kalkulációkon is túlmutató, nemzeti vagyongyarapodással együtt járó lépésként" jellemezte 2011. május 30-án azt a döntést, hogy az állam 22 467 forintos árfolyamon 21,22 százalékos részesedést vásárolt a Molban, mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy

üzleti kalkulációról aligha beszélhetünk.

A Mol-részvények árfolyama a nagybevásárlás után ugyan megugrott, de az állam így is csak két hétig volt nyerésben. 2011. június 15-én már 22 350 forintra esett az árfolyam, és az még istenesnek számít ahhoz képest, ami azóta történt.

A múlt pénteken 16 500 forint volt a Mol-részvények árfolyama, vagyis

az állam jelenleg 132 milliárd forintos bukóban van,

amin kicsit ugyan enyhít, hogy az elmúlt években összesen 56 milliárd forintnyi osztalékot vehetett fel a cégből.

És az olajpiac jelenlegi helyzete alapján elég valószínűtlennek tűnik, hogy a befektetés rövid távon megtérüljön, már csak azért sem, mert a vállalat egy részvényre jutó saját tőkéje sosem volt 18 ezer forint felett azóta, hogy az állam 22 467 forintos árfolyamon bevásárolta magát a cégbe. (Via Világgazdaság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.