Laci bácsi a hős, aki egymaga asztal alá főzte a komplett magyar gasztroforradalmat

gasztronómia
2016 május 24., 18:30
comments 493

A fél ország el volt ájulva Széll Tamás, az emberi védjegy Bocuse d'Or-győzelmétől. Egy olyan versenyről beszélünk, ahol „elég tizedmásodperccel tovább sütőben hagyni a húst, fél fordulattal túltekerni a borsőrlőt, egy nappal idősebb tojást használni a sabayonhoz – máris két-három-négy helyezést bukhat a versenyző”.

Szerencsére volt, aki felszólalt a Nagy Gasztroámokfutatás ellen: „Íme a magyar gyökerű gasztroköltemények, amelyeket a gyakorlatlan szem nagy fehér tányérra szórt apró színes rakásoknak láthat, ha meri azt gondolni az egészről, amit elsőre gondol. Én például azt gondoltam: ezekből nem lehet jóllakni.”

Barátom, Sz. B. Feri is jól beszélt, amikor azt mondta: „Ha hazamegyek, és összemaszatolom a tányért, nem aranyérmet kapok, hanem mosogatószivacsot.”

Egy összemaszatolt tányérnak kellene örülnünk? Nem csoda, hogy a török zsűritag azt se tudta, a fogást eszik-e vagy isszák! (Fotó: Kurucz Árpád / Anadolu Agency)
photo_camera Ennek kellene örülnünk? Nem csoda, hogy a török zsűritag azt se tudta, a fogást eszik-e vagy isszák! (Fotó: Kurucz Árpád / Anadolu Agency)

Talán nem vagyok egyedüli rajongója a valódi modern konyhának. Mély tisztelettel tekintek a cipóban tálalt Redbull-leves vagy a pizzaleves feltalálójára. Ezért határtalan örömmel tölt el, hogy az univerzum talán legnagyobb konyhai újítója, a feketeöves veterán, Benke Laci bácsi még 67 évesen is hetente új erőt lehel a konyhaművészetbe, arra az elvre építve, amivel Magyarországon akár választást is lehetne nyerni: nagy adagok, olcsón.

Ő a sütés-főzés-cukrászkodás Tibi bácsija, nincs az a recept, amit meg ne tudna valósítani a gyakorlatban. A másfél éve futó Youtube-csatornájával bizonyította, hogy a kormány feleslegesen tömi milliárdokkal a mislensznobizmust, Laci bácsi ugyanis a pocakokat tömi, méghozzá fillérekből.

Kedves Széll Tamás, lefőtt a kávé! Lehet visszamenni a konyhába, a főzést meg meghagyni a profiknak!

Az igazi, magyaros gasztrogógyi legyőzhetetlen pionírját nyilván senkinek sem kell bemutatni, de azt talán nem mindenki tudta, hogy Benke Laci bácsi reneszánszát éli, jobban főz, mint valaha: hungarikumokkal (magyar címer, CBA-logó) díszített köpenyében, az ízlelőbimbókkal dacolva hatol be a konyhai terra incognitába.

Benke Laci bácsi (Forrás: Forever TV Hungary / Youtube)
photo_camera Benke Laci bácsi (Forrás: Forever TV Hungary / Youtube)

Laci bácsi ugyanis az olyan ősi – mármint a Venesz József-i értelemben vett, tehát a kommunizmusban kifejlesztett – magyar ételeket, mint a kárpáti-mátrai borzaska, vegyíti nemzetközi csemegékkel, krúdysan. Ráadásul minden rész végén szerepel egy borász, aki az aktuális fogáshoz ajánl valami finomságot.

Összeszedtük a tíz legjelentősebb találmányt, amit a gasztronómia Szilárd Leója kisütött a boszorkánykonyhájában. Bon appétit!

10. Rántott csirkekosár rántott zöldségekkel és vitaminsalátával

„Bármily egyszerű is az étel, a született szakácsot tévedhetetlenül föl lehet ismerni.” (P. G. Wodehouse)

link Forrás

Nagy specialitása, az ultimate rántott rántás: vitaminsalátával tálalt rántott csirkehús, rántott zöldségekkel (lisztben megforgatott, csíkokra vágott fehérrépa, sárgarépa és zeller) és forró zsírban sütött petrezselyemmel díszítve.

Forrás: Benke Laci bácsi Youtube-csatornája
photo_camera Forrás: Benke Laci bácsi Youtube-csatornája

„Minden le lett itatva szalvétával, nem lehet ez zsíros.” Asztalhoz, nourriture désagréable!

9. Pulykamájas salátával töltött görögdinnye

„Az étel arra van, hogy jókedvűek legyünk tőle.” (Virginia Macgregor)

link Forrás

Ilyet aztán nem kóstolt a Bocuse d'Or zsűrije! Ki hitte volna, hogy ennyi minden fér egy görögdinnyébe? Nyami, la colique!

8. Epres rétestorta

„A főzés könnyű fejet, nyitott lelket és meleg szívet kíván.” (Paul Gauguin)

link Forrás

Benke Laci bácsi egy évvel azután, hogy 1979-ben levizsgázott mesterszakácskodásból, mestercukrásszá is érett. Ennek az eredménye a fenti recept, a réteslapok közé kent puding, tejszínhabbal lefedve. Désagréable!

7. Fekete-fehér torta

„A főzés igazán tág teret nyújt az érzelmi árnyalatok kifejezésére.” (Agatha Christie)

link Forrás

Egyszerű, de nagyszerű ez a gyorsan elkészíthető torta: Laci bácsi a piskótaalapra csokipudingot és tejszínhabot tesz, és borból, mézből, gyömbérből, lekvárból és meggyből készült gyümölcsraguval tálalja. Abcès sous vide!

6. Alföldi túrókrém zabkorpás C-vitaminnal

„Adj hálát a mosogatni való tányérokért, hiszen ez azt jelenti, hogy volt bennük étel, hogy tápláltál valakit, hogy szeretettel gondoskodtál valakiről: főztél, és asztalt terítettél.” (Paulo Coelho)

link Forrás

Ez ugyan egy vendégszereplés a Forever TV Hungary csatornáján, de a sodrófával összetört benkeikum miatt itt a helye. (Pontosabban nem itt, hanem egy parlamenti díszvitrinben lenne a helye.) A kulcsmomentum, ahol az egész főzés félremehet, ha a sous chef nem elég alapos:

Benke Laci bácsi sodrófával C-vitamint porít (Forrás: Forever TV Hungary / Youtube)
photo_camera Benke Laci bácsi sodrófával C-vitamint porít (Forrás: Forever TV Hungary / Youtube)

Ez igen, dégoûtant!

5. Sonkás bundás banán

„Isten spórolós. Még a trágyát is fölhasználja, hogy jó termésünk és finom kenyerünk legyen.” (Müller Péter)

link Forrás

Ezt a szezámmagos csemegét ananászos rizzsel a nyári kerti partikra találta ki a séf: „Üde, friss, fiatalos.” Instant le cancer du pancréas!

4. Makói hagymatorta

„Azok pedig mondának: Kanaán földjéről jöttünk eleséget venni.” (Teremtés könyve 42,7)

link Forrás

A torta, ami egymaga lenyomta az egész Nemzeti Torta-mozgalmat, pedig a visszatérő elemek közül (gépsonka, ketchup, pudingpor, tejszínhab, champignon gomba) itt egyiket sem használja. A bacont és a karikára vágott hagymát belepakoljuk a tésztába, majd élesztős tojással leönti, 180 fokon megsüti, és kész is a tortakészítés MacGuyverének „vendégmarasztaló” tortája. Hungarikum-dysenterie!

3. Pizza így is, úgy is

„A pizza miatt hiszem el, hogy minden lehetséges.” (Henry Rollins)

link Forrás

„Buongiorno!” – kezdi Benke Laci bácsi a történelmi videót, amiben – az autentikus lángos híján – bolti pizzatésztából készít sonkás-zöldséges és lecsós pizzát, illetve a gyerekeknek csokoládészósszal és magozott meggyel Hupikék törpikék-pizzát (aminek a neve a létezésénél is nagyobb rejtély). Mamma mia, che pisciare!

2. Milánói spagettitorta

„Nemcsak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl egymás után úgy, hogy az elköltött étel valósággal kívánja az utána következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, amire azt kell mondani, hogy »de már ebből eszünk!«”(Jókai Mór)

link Forrás

Ebben a műben a Mester a tortaformába helyezett tésztára – többek között csíkokra vágott gépsonkából és ketchupból készült – milánói ragut önt, majd az egészet befedi tojásos tésztával, sajttal és vajdarabkákkal. Hmm, vomissement!

1. Sült fagylalt (igen: sült fagylalt)

„Nincs őszintébb szeretet, mint az étel szeretete.” (George Bernard Shaw)

link Forrás

Ez szó szerint Benke László csúcsműve, a fiatalabb generáció is megemelte a baseballsapkát a piskótalapokkal hőszigetelt, vaníliafagylalt-tömbökből emelt narancsstukkós Lomnici-csúcs előtt. Kezdőknek egy kis segítség, a lényeg kiemelve:

Készül a Lomnici-csúcs (Forrás: Benke Laci bácsi Youtube-csatornája)
photo_camera Forrás: Benke Laci bácsi Youtube-csatornája

Ez tényleg „szürpríz”, különösen az, hogy hogyan fért be a sütőbe, és hogyan nem esett szét a felmelegített fagylalt. C'est la mort!

Egészségünkre!

Meg kell jegyezni, hogy rosszakarói még a Wikipedia-oldalára is belobbizták azt a szőrszálhasogatást, miszerint Laci bácsi „bemutató közben a nyers szárnyashúsok, belsőségek darabolása után nem öblíti le a kést, ugyanazzal a vágóeszközzel folytatja a – később hőkezelés nélkül tálalásra kerülő – zöldségek-gyümölcsök szeletelését”. Nekik csak annyit tudunk mondani, hogy ha savanyú a szőlő, fogyasszák ketchuppal, mert biztosan nem az csinál valamit rosszul, akinek ilyen követői vannak:

link Forrás

In Memoriam Illés bácsi.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.