Tagadja az amerikai kormány illetékese, hogy muzulmánokat akarnának ide telepíteni

POLITIKA
2016 május 26., 13:23
comments 240

„Igaz az, amit Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János miniszter állítanak, hogy Soros György és Barack Obama minél több muzulmánt igyekeznek Magyarországra telepíteni?” – tették fel a kérdést csütörtök délután Sarah Sewallnak, az amerikai külügy emberjogi ügyekért felelős miniszterhelyettesének Budapesten, csütörtök délután.

„Ez egy hibás következtetés, nincs ilyen befolyásolás, úgyhogy nem is foglalkoznék ezzel” – válaszolta Sarah Sewall. Hasonlóan elutasította, hogy komolyan vegye a felvetést, ahogy ezt néhány nappal ezelőtt Obama szóvivője is tette.

Sarah Sewall előtte 20 percig beszélt a MÚOSZ székházában arról, hogy mennyire fontos a demokráciáért minden nap újra és újra megküzdeni, és mennyire veszélyes, hogy a populizmus mindig utat akar törni magának.

Hosszan beszélt arról a meghívott újságírók, nagykövetek és civil szervezetek vezetői előtt, hogy a fékek és ellensúlyok csorbíthatatlansága, a szabad és független sajtó léte, a korrupció elleni küzdelem mind a szabadság, a jólét és a fejlődés letéteményesei.

Az emberi jogokért felelős miniszter-helyettes nem ment neki közvetlenül a magyar kormánynak, de a beszéde félreérthetetlenül a magyar állapotok feletti méltatlankodásról szólt. Általában sorolta a demokrácia sérülésenek lehetséges módozatait, de csupa olyan példát említett, amelyek Magyarországon éppen történnek. Például, hogy a kormányon lévő politikusok barátai kapnak közpénzt. Konkrétan is kritizálta a magyar helyzetet az alkotmánybírók megválasztásának új módja miatt, és a független sajtó gyengüléséért.

Sarah Sewall budapesti előadását szokatlanul gyorsan szervezték meg, a meghívottak többsége szerint a fellépése válasz a magyar kormány felől jövő támadásokra. Orbán Viktor a Soros-féle háttérhatalom demokrata pártra gyakorolt befolyásolásáról szólt a múlt héten, Lázár János pedig arról beszélt, hogy Obama elnök érdekelt lehet minél több muzulmán Magyarországra telepítésében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.