Új frontot nyitottak a kurdok az Iszlám Állam ellen

háború
2016 május 29., 14:21
comments 78

Mintegy ötezer katona részvételével támadást indítottak az iraki kurdok az Iszlám Állam észak-iraki területe ellen.

A vasárnap hajnalban indított offenzíva a Moszul környéki falvakat célozza. Moszul a legnagyobb iraki település, ami az Iszlám Állam kezén van, eleste előtt kétmillióan lakták. A kurd támadást az USA légicsapásokkal támogatja. Az amerikai hadvezetés már régóta sürgette Moszul visszafolgalását, azonban az iraki kormány inkább a Bagdad közelében lévő Fallúdzsa ellen indított hadjáratot.

Az Iszlám Állam által irányított Fallúdzsa ostroma május 23-án kezdődött, és az iraki hadsereg mellett síita milíciák is részt vesznek benne, ami azért okozhat problémákat, mert a város szunnita lakói ellenségnek tekinti őket. Az USA Fallúdzsa ostromát is támogatja légicsapásokkal. Vasárnapra az ostromlók teljesen körbevették a települést.

Fallúdzsa és Moszul visszafoglalásával az Iszlám Állam elvesztené iraki területeinek jelentős részét. Azonban ha Moszul a kurdok kezére kerülne, akkor az újabb konfliktust okozhat, hiszen az iraki kormány is igényt tart rá. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.