Iszonyatosan durván bezuhantak a beruházások Magyarországon

gazdaság
2016 május 30., 08:25
comments 246

Egészen borzalmas beruházási számok érkeztek az év első három hónapjából. A beruházások azért fontosak, mert ezekből lesz (lenne) később gazdasági növekedés, a magyar gazdaság növekedési lehetőségeit éppen GDP arányaiban kimagaslóan kevés beruházás veszélyezteti a leginkább.

Ehhez a képest a KSH számai alapján ezt látjuk:

photo_camera Forrás: KSH.

Tehát 9,6 százalékkal estek a beruházások az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, a vállalkozások közel 5 százalékkal kevesebb pénzt tettek új projektekbe.

De ez még semmi az állami beruházások összeomlásához képest. 2015 első negyedévéhez képest 40, 2015 utolsó negyedévéhez képest 90 (!) százalékkal csökkentek az állam beruházásai: mindössze 66,4 milliárd forintot tettek ki, ami az utóbbi évek messze leggyengébb adata. A KSH itt számolja el az EU-s kifizetéseket is. A KSH is felhívja a figyelmet, hogy elsősorban az EU által finanszírozott projektek visszaesése miatt zuhantak be a beruházások.

photo_camera Forrás: KSH.

De ezen túl is ijesztő, hogy a magyar gazdaság elvileg versenyképes és államilag agyontámogatott részében, a feldolgozóiparban is csökkentek a beruházások, 3,6 százalékkal:

photo_camera A feldolgozóipari beruházások teszik ki az összes beruházás 36 százalékát, a második és a harmadik az ingatlanügyletek (11,5 százalék) és a szállítás-raktározás (9,3 százalék). Forrás: KSH.

Innen nézve máris érthetőbbé válik, hogy miért volt az egész EU-ban a leggyengébb a magyar gazdasági növekedés az első negyedévben, és hogy miért pánikol és hoz létre speed-munkacsoportot a kormány. (KSH)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.