Különadóval harcol Soroksár a kerület egyik panziójába bejelentkező romániai kamionosok ellen

gazdaság
2016 május 30., 02:13
comments 38

Soroksár önkormányzata évek óta küzd azzal, hogy a kerület egyik panziójába több ezer - többnyire román állampolgárságú - kamionos jelentkezik be, pedig nem is laknak ott.

A Népszabadság szerint a XXIII. kerület azt találta most ki, hogy napi 350, azaz évi 127 ezer 750 forintos különadót vezet be.

A három hete meghozott határozat szerint azoknak kell települési adót fizetniük, akik valamely szálláshelyre lakóként bejelentkeznek; a döntés célja nem a bevételszerzés, hanem az, hogy megakadályozzák a tömeges fiktív bejelentkezést.

A cikk szerint a 22 ezer ember lakta kerületben már kb. kétezren jelentkeztek be a nagybani zöldségpiac területén működő panzióba.

A jelenség magyarázataként említik, hogy a szomszédban működik a Waberer's International Zrt. kamiontelepe,

ahová sokan jöttek dolgozni a csíkszeredai létesítmény bezárása után, nekik pedig a lakóhelyhez kötött ellátások igénybevételéhez lakcímre van szükségük. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.