Rákosrendező a legnagyobb rendező: tüntetőleg tömeges kerékpárbalesetet játszottak el a biciklisek

Budapest
2016 május 30., 17:25
comments 73

Harmadszorra tartotta meg a Civilzugló Egyesület a Tour de Rákosrendező című felvonulást, amivel a jobb zuglói kerékpáros infrastruktúráért tüntettek.

A menet érintette a Csömöri úti felüljárót, ahol Újpalotára kéne a kerékpárosoknak átjutniuk, de ez a hiányzó kerékpáros sáv és a nagy forgalom miatt ez lehetetlen – közölte Várnai László képviselő, zuglói környezetvédelmi tanácsnok. A kerékpárosok végigtekertek a Nagy Lajos király útján, ahol szerintük szintén szükség lenne a kerékpárútra, és a hely is megvan hozzá. A zuglói önkormányzatnál petíciót adtak át Szabó Rebeka PM-es alpolgármesternek, és azt kérték, az önkormányzat ne csak járdát, hanem bicikliutat is építsen a Teleki Blanka út hozzá tartozó szakaszán.

Fotó: Civilzugló Egyesület
photo_camera Fotó: Civilzugló Egyesület / Zuglói Lapok

A menet ezután a Hungária körút egyik sávját lezárva haladt. Mint közölték, a rákosrendezői átjáró helyetti alternatíva, a kétszer négy sávos főút életveszélyes. A rákosrendezői romos állomásépületnél kerékpáremelés és kerékpárfektetés is volt. Az átkelő töredezett kockakő burkolatán eleső, megsérülő számtalan kerékpárosra emlékeztetve a kerékpárosok az úttestre feküdtek.

Fotó: Civilzugló Egyesület
photo_camera Fotó: Civilzugló Egyesület / Zuglói Lapok

A petícióban megint kérték a MÁV-ot, hogy a tulajdonában álló úttestet és járdát hozza helyre, állítsa vissza a rendes, használható állapotot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.