Az új fülöp-szigeteki elnök szerint rendben van, ha meggyilkolnak egy korrupt újságírót

külföld
2016 május 31., 17:59
comments 88

A frissen megválasztott és még beiktatása előtt álló Rodrigo Duterte egyik kampányígérete éppen az volt, hogy megválasztása után hat hónapon belül fel fogja számolni a bűnözést az országban. Ehhez van referenciája, korábban polgármesterként ugyanis halálosztagokat vezetett és indított nagyon véres háborút a bűnözők (és kritikusai szerint sokszor ártatlan emberek) ellen.

Duterte ellentmondásos pályafutásáról mi is hosszabban írtunk. Kedden azzal sikerült beverekednie magát a világsajtóba, hogy arról beszélt, teljesen helyénvaló, ha korrupt újságírókat is kivégeznek.

Amióta a hónap elején megválasztották Dutertét, egymást érik a hasonló sajtótájékoztatói, amiken bejelenti, kiket és hogyan fog majd kivégezni. Ígéretet tett már az akasztás újbóli bevezetésére is. Most pedig az újságírók megfenyegetésén volt a sor: szerinte azok, akiket lefizetnek vagy egyéb korrupt ügyletbe keverednek, jogosan végezhetőek ki.

Csak azért, mert újságíró vagy, nem vagy felmentve a kivégzések alól, ha egy rohadék vagy.

- mondta minderről. Erről azután beszélt, miután megkérdezték tőle, hogy mit fog tenni az újságírók elleni támadások miatt, mivel a múlt héten lelőttek egy riportert Manilában.

Az ország jelenleg a világ egyik legveszélyesebb helye újságírók számára, az elmúlt évtizedekben 174 újságírót öltek meg itt.

De Duterte szerint a legtöbben tehettek valamit, amivel erre rászolgáltak.

"Nem ölnek meg, ha nem teszel semmi rosszat."

- mondta, majd arra utalt, hogy az országban sok újságíró korrupt. Majd azzal folytatta, hogy a szólásszabadságot biztosító törvény nem jelenti szükségszerűen, hogy a rágalmazást ne lehetne erőszakosan megtorolni. "Az alkotmány sem védhet meg többet, ha nem tiszteled a másik embert" - mondta erről.

Majd felhozta egy 2003-ban meggyilkolt újságíró, Jun Pala esetét. Palát Davao városában gyilkolták meg, itt volt évtizedeken át polgármester Duterte. A riporter Duterte ismert kritikusa volt, soha nem derült ki, ki végzett vele. És mint mondta most, nem akarja az emlékét megsérteni, de egy utolsó rohadék szemétláda volt.

Dutertét június 30-án fogják beiktatni, és egyik első lépéseként jutalmat fog adni azoknak a hatósági személyeknek, akik drogkereskedőket gyilkolnak meg.

Ha egy fejest ölnek meg, azért 21 ezer dollárnyi peso jár majd, de a hierarchiában lejjebb lévő drogkereskedőkért is jutalom jár majd. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.