Öt év után utasította el a választási bizottság Schiffer András népszavazási kezdeményezését

POLITIKA
2016 május 31., 21:21
comments 95

Az Index ír arról, hogy kedden a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az LMP három népszavazási kezdeményezését is lesöpörte. Az egyiket Schiffer András még 2011-ben nyújtotta be, mostanra jutott a kérdés végére az NVB. Abszurd csavar a történetben, hogy pont egy nappal azután, hogy Schiffer bejelentette, visszavonul a napi politikától.

Schiffer Szél Bernadettel és Scheiring Gáborral közösen azt a kérdést nyújtotta be 2011 májusában, hogy

Egyetért-e Ön azzal, hogy a 2011. január 1-ig jogszerűen megszerzett nyugdíjjogosultságot az Országgyűlés ne vonja el?

Mindezt azért, mert 2010-2011-ben zajlott a magánnyugdíjak államosítása, ezt fúrta volna meg népszavazással az LMP.

A lap cikke felidézi, hogy 2011-ben az NVB elődje, az OVB megtagadta a kérdés hitelesítését, ami ellen kifogást nyújtottak be az LMP-s politikusok, az Alkotmánybíróság nekik adott igazat és új eljárásra kötelezte a választási bizottságot. 2011 végén végül hitelesítették a kérdést, de ezt a döntést is megtámadták az Alkotmánybíróságon. Az Ab pedig négy éven át ült a kérdésen "nem ismert ok" miatt: idén áprilisban döntöttek, új eljárásra utasították az NVB-t, mivel a kérdés költségvetési törvényre vonatkozik.

Az NVB pedig úgy döntött, hogy megtagadja ismét a hitelesítést. A benyújtók, így például Schiffer András a Kúrián támadhatná meg most ezt a döntést. De sok értelme alighanem nem lenne.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.