Tiszacsege polgármesterét egy 80 éves férfi eszméletlenre verésével vádolják

bűnügy
2016 május 31., 06:28
comments 75

A Blikk úgy tudja, a hajdú-bihari település vezetője és egy idős helyi gazda egy halastó miatt vesztek össze. A Pista bácsi fedőnevű Kemény István elmondása szerint a konfliktus oka az, hogy ő vette meg a felszámolótól a halastavat, amely korábban Szilágyi Sándor polgármester tulajdonában állt.

Pista bácsi szerint a polgármester a verés előtt már megfenyegette halálosan nemcsak őt, hanem a családját is. Ezért történhetett, hogy amikor meglátta közeledni a polgármester kocsiját, ő a saját autójából már kezében gumibottal szállt ki.

Viszont a polgármester gyorsabb volt, mint az idős gazda, így ki tudta csavarni a kezéből a gumibototot, majd a földön tovább folytatott verekedést is ő nyerte, többször ököllel arcon csapva Kemény urat. Aki, legalábbis saját elmondása szerint, nemcsak eszméletét vesztette, de orrát is eltörte.

Érdemes megnézni Pista bácsi élménybeszámolóját a Blikk videóján, mert lenne esélye az ízes tájszóklást mindig díjazó mesemondó versenyeken:

link Forrás

A Blikk beszélt Szilágyi polgármesterrel is, aki szerint az a gumibot "olyan vascső volt, amellyel egy lovat is le lehet taglózni", és Pista bácsi egyébként is problémás eset, akinek nemcsak birtokháborítási ügyei vannak, hanem valójában ő maga fenyegette meg egyszer a polgármestert.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.