Rászállt a lengyel kormányra az Európai Bizottság az alkotmánybíróság vegzálása miatt

külföld
2016 június 01., 13:17
comments 40
Frans Timmermans. Fotó: AFP / EMMANUEL DUNAND.
photo_camera Frans Timmermans. Fotó: AFP / EMMANUEL DUNAND.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke hivatalos levélben fordult a lengyel kormányhoz, mert az EB szerint a lengyel alkotmánybíróság jogkörének módosításáról rendelkező lépések rendszerszintű kockázatot jelentenek a jogállamiságra nézve. Timmermans a vonatkozó törvények felülvizsgálatát várja a lengyel kormánytól.

A szélsőkonzervatív Jog és Igazságosság pártja még decemberben erőltette át a változtatásokat a parlamenten, amik új irányokat szabnak a testületnek. A bírák kiválasztásában a kormánynak erős túlhatalma lett, a korábbiak közül többeket kitettek a testületből, amely már csak kétharmados többséggel hozhat ítéleteket. A kormánypártot vezető Jarosław Kaczyński "mondvacsináltnak" nevezte az EB korábban megfogalmazott kritikáit. Timmermans felkereste Beata Szydlo kormányfőt az ügyben, és további egyeztetésekre is sor kerül majd.

Az EB 2014-ben vezette be a jogállamiság vizsgálati eljárását, miután éveken át nem tudta megfelelő módszerekkel rábírni egyes tagállamokat, hogy tartsák tiszteletben a demokratikus normákat. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.