Fazekas Sándor génmódosított vetőmagokat kért az Egyesült Államoktól

mezőgazdaság
2016 június 17., 05:44
comments 227

Az MTI  2016. április 12-én kiadott, washingtoni híre szerint

a GMO-mentesség fenntartásának ügyéről tárgyalt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter amerikai programjának első napján,

az állami hírügynökségnek a miniszter külön kiemelte, hogy Magyarország GMO-mentes. A Magyar Nemzet szerint viszont ezzel ellentétes dolgok történtek az amerikai fővárosban. A látogatásról készült jegyzet Fazekas Sándor azt mondta, hogy

"kértem amerikai GMO-vetőmagmintákat tanulmányozás céljából…jeleztem, hogy kutatóink be fogják adni igényeiket, később jelezzük, hogy mire van szükségünk.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.