Magyar Idők: Feljelentették a rendőrségen a Ligetvédőket

politika
2016 június 23., 05:22
comments 30

A Városliget területét kezelő Városliget Zrt. feljelentette a rendőrségen a ligetvédőket a múlt heti épületfoglalásuk miatt, tudta meg a Magyar Idők. A kormánybarát lapnak azt állították, hogy a korábban művészeti iskolaként működő sárga épületet zárva tartották, ezért szerintük a Városliget beépítése ellen tiltakozó aktivisták illetéktelenül hatoltak be oda.

link Forrás
Az egykori Kertem nevű szórakozóhely területén már közel 100 napja táboroznak az aktivisták, mivel meg akarják akadályozni, hogy a fák kivágása után a Városliget Zrt. megkezdje a Magyar Zene Házának építési előkészületeit.

Mikor múlt héten behatoltak az épületbe, a terület biztonsági őrei háromszor is kihívták a rendőrséget, de mivel azok nem látták, hogy az ajtókat feltörték volna, nem intézkedtek.Teljesen új vagy felújított épület a Hungexpo-területen a Városligetben.Az épületfoglalás után azt mondták, alapjogaikat, azaz a gyülekezési jogot gyakorolják a bekerített területen, ami egyébként köztulajdon. A TASZ szakértője szerint oszlatási joga ebben azesetben a rendőrségnek egyébként sem lenne, legfeljebb szabálysértési bírságot szabhatnak ki a tüntetés szervezőjére, ha van ilyen, amiért nem jelentette be a demonstrációt. A Ligetvédőknek egyébként van bejelentett demonstrációjuk szeptemberig az ingatlan előtti területen, ott tehát teljesen jogszerűen tartózkodnak.

A Ligetvédőket a területről csak birtokvédelmi eljárással lehetne eltávolítani. Mikor a múlt héten erről megkérdeztük a Városliget Zrt-t, azt válaszolták, hogy „amennyiben a demonstrálók élet és balesetveszélyes területen, illegális tevékenységekkel akadályozzák a fejlesztés megvalósítását, társaságunk természetesen a rendelkezésre álló valamennyi jogszerű és törvényes eszközt igénybe fogja venni a helyzet rendezése érdekében.”

A Ligetvédők egy csoportja kedden elfoglalta a Közlekedési Múzeum melletti területet is, hogy megakadályozzák az épület melletti ipari műemlékek elszállítását, szerdán pedig a tetőn lévő An–2-es repülőgép leemelését blokkolták. A Liget Projektet ellen tiltakozó aktivisták szerint nincs engedélyezett terv a múzeum rekonstrukciójára és a felszín alatti bővítésére, ráadásul az ott dolgozó munkásoknak még védőruhájuk sem volt.

Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum igazgatója a Magyar Időknek azt mondta, intézményük részéről az átszállításhoz az engedélyek rendelkezésre állnak, a szállításnak nincs jogi akadálya. A Közlekedési Múzeum rekonstrukciós munkái ütemterv szerint haladnak, szerinte már idén nyáron megkezdődik az épület bontása, amit megelőz a néhány, még az épület mellett és benne maradt, raktárba kerülő műtárgy elszállítása.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.