Kiűzték az Iszlám Államot Falludzsából

külföld
2016 június 26., 13:37
comments 36

Az iraki haderők egy magas beosztásban lévő tisztjétől származó információk szerint véget ért a hónapokon át tartó felszabadító hadművelet és a város most már teljesen a kormányerők ellenőrzése alatt áll.

Abdul-Wahab al-Saadi altábornagy beszámolója szerint a május végén indult hadművelet után a város mostanra teljesen felszabadult. Az iraki hadsereget az amerikaiak vezette koalíciós légicsapások és helyi, főleg síita milíciák támogatták.

A hírt az iraki állami tévében jelentették be, ünneplő katonákról készült felvételeket is bemutattak mellé.

link Forrás

Falludzsát 2014 januárjában foglalta el az Iszlám Állam elnevezésű terroristaszervezet. Ez volt az első nagyobb város, ami fölött átvették az irányítást.

Az iraki kormánynak rengeteg gondot okozott, hogy a városból elmenekülő több mint 80 ezer menekültet ellássák. Élelem- és ivóvízhiányról is érkeztek hírek, civil szervezetek pedig pokolinak nevezték a menekülttáborokban tapasztaltakat.

A város visszafoglalása egy újabb komoly érvágás a terroristaszervezet számára: az ISIS az utóbbi hónapokban sorra veszítette el az irányítást stratégiailag is fontos városok felett. Ennek ellenére még mindig jelentős területeket ellenőriznek Irakban és Szíriában is és jelenleg ők az urak Irak második legnagyobb városában, Moszulban is. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.