Nem mond le, és nyugtatni próbál a brit pénzügyminiszter

külföld
2016 június 27., 07:01
comments 130

George Osborne, a David Cameron miniszterelnökhöz hasonlóan az EU-ban maradás mellett kampányoló brit pénzügyminiszter hosszas hallgatás után szólalt meg hétfő reggel. A várakozásokkal ellentétben ő nem jelentette be lemondását.

David Cameron és George Osborne (Christopher Furlong/Getty Images)
photo_camera David Cameron és George Osborne (Christopher Furlong/Getty Images)

Arról beszélt, hogy ahogyan azt ő is megjósolta, ártani fog a brit gazdaságnak a kilépés. De arra biztatja a Nagy-Britanniában befektető cégeket, hogy maradjanak, mert egyáltalán nem terveznek hátat fordítani sem Európának, sem a világ többi részének, hogy és hogy fundamentálisan azért erős és stabil a brit gazdaság még mindig.

Ő pedig azon fog most dolgozni, hogy a kilépés káros hatásai minél enyhébbek legyenek. Beszéde végén azt is sejtette, hogy esetleg maga is harcba indul a brit miniszterelnöki posztért.

Mindenesetre a fontra nem volt nagy hatása a tévében élőben közvetített beszédnek:

Korábban a londoni polgármester, a távozáspárti Boris Johnson is megszólalt, a Telegraphba írt véleménycikkben. Itt lényegében arról beszél, hogy a kilépéssel Nagy-Britannia megtarthatja az EU-tagság előnyeit (kereskedelem, szabad mozgás stb), viszont kikerül a föderalista brüsszeli bürokrácia alól, ami szerinte jót fog tenni a brit demokráciának. (Bloomberg, Guardian, Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.