Boris Johnson szerint erősebb a font, mint 2014-ben

Tbg
külföld
2016 június 28., 07:49
comments 79

„A font erősebb, mint 2013-ban és 2014-ben”

- írta a Telegraph vasárnap esti vezércikkében a Brexit-kampány elsőszámú hangadója, Boris Johnson.

Johnson, aki hamarosan David Cameron miniszterelnök helyébe léphet, miután konzervatív riválisát is legyőzte azzal, hogy az EU-ból kilépők vágya érvényesült a múlt heti népszavazáson, a konzevatív lapban igyekezett lehűteni a kedélyeket, amit a font árfolyamának drasztikus esése dagasztott a függetlenedni vágyó szigetországban.

Johnson vezércikkének ominózus mondatát a Bloomberg szedte ízekre kommentárjában:

„Már tudjuk, mivel töltötte Johnson az időt a hétvégén, a pénzpiacokat tanulmányozta”

- gúnyolódik a politikuson a Bloomberg megjegyezve, hogy csak az nem tiszta, hogy a font melyik valutával szemben erősebb most, mint két éve.

Az ukrán hrivnyával szemben például erősebb a font, ahogy a kazah tenge is elég gyenge hozzá képest, és a mozambiki meticalnál is jobban teljesít, de ezekben az országokban háború, évek óta tartó devalválódás, csődhelyzet van.

Talán a dollár?

Valóban a namíbiai, a szurinámi de még a jamaikai dollárnál is erősebb font, találgat tovább a Bloomberg, és azért hozzáteszi, az ameriai dollárral szemben 1985 óta nem volt ilyen gyenge a brit valuta.

Az euróval szemben valóban nem gyengült annyit a font, de - figyelmeztet a Bloomberg - ebben az is bőven benne van, hogy a Brexit nemcsak a fontot, hanem az eurót is meggyengítette, és a megkérdezett elemző szerint kár titkolni, hogy a brit font jelenleg az egyik legsérülékenyebb valuta a világban.

Arról, hogy a Brexitet támogató brit politikának - most, hogy sikerült, amire ők sem számítottak - érdemes lenne nagyon hamar átlátni a kialakult gazdasági helyzetet az a Peter Haergraves is beszélt, aki a legtöbb pénzzel támogatta a Brexitet, és elég nagyot is bukott rajta.

Szerinte ugyanis a Brexit egy remek lehetőség a brit gazdaság felpörgésére, ám ehhez érteni is kéne, hogy mi történik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.