Kirakták Matolcsyék a jegybankból a Magyar Banán csodálatos kitalálóját

gazdaság
2016 június 28., 09:41
comments 77

Megszűnik a Magyar Nemzeti Bankban Csizmadia Norbert pozíciója, az MNB gazdaságstratégiáért és tervezésért felelős ügyvezető igazgatói, röviden stratégiai igazgatói posztja. Ezt a pozíciót Matolcsy György régi bizalmasaként szerezte meg Csizmadia.

A Magyar Nemzet szerint a csere arra utalhat, hogy az alapítványokért felelős Csizmadia félreállításával csendben elkezdtek rendet tenni a jegybank zűrös ügyei körül.

Csizmadia Norbert eddigi munkásságával is kitörölhetetlen nyomokat hagyott a magyar gazdaságföldrajzi gondolkodás történetében. Távozásával kérdés, marad-e valaki a jegybankban, aki átlátja Magyarország valódi térszerkezeti összefüggéseit. Ez a látomásszerű ábra például az ő műve, ebben a Matolcsy György felügyelete alatt készült fantasztikus 2007-es tanulmányban szerepelt:

Azért nem kell aggódnia a Vár mélyébe nilométert álmodó Csizmadiáért: továbbra is ő a Pallasz Athéné Geopolitikai Alapítvány kuratóriumi elnöke – ez az alapítvány veszteséggel zárta a 2015-ös évet –, és tagja két másik Pallas alapítvány kuratóriumának (PADOC, PADMA), valamint az alapítványi KEDO Zrt. igazgatóságának.

Csizmadia itt még NGM-esként tolmácsolja 2011-ben Matolcsy gondolatait:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.