Ausztrália sültkolbászokkal szavaz

külföld
2016 július 02., 06:26
comments 81

Ausztráliában szombaton tartják a választást, amint a szövetségi parlament összetétele a tét. Az országban hagyományosan szombaton szavaznak, és hagyománnyá vált az, hogy rengeteg szavazófülkénél grillkolbásszal, hotdoggal, kávéval és süteménnyel várják a választókat. Ezek többségéért természetesen fizetni kell, de maga a kellemes, szabadtéri, közösségi kajálás ígérete is sokakat csábít szavazni, ami meg ugye jó a demokráciának is.

Abból is látszik, hogy hat a dolog, hogy világ fejlett demokráciái közül Ausztráliában az egyik legmagasabb a szavazók aránya, általában 90 százalék felett van.

Az országban általában nem is akkor fényképezi a sajtó a politikusokat, amikor bedobják a szavazócédulájukat az urnába, hanem amikor a szavazás utáni hotdogukat fogyasztják.

Pont emiatt került már bajba egyébként a mostani választáson esélyesnek tartott, ellenzéki Munkáspárt vezetője, Bill Shorten és Malcolm Turnbull jelenlegi miniszterelnök is.

Shorten például most úgy döntött, hogy nem a csúcsán, hanem a hosszú szélén kezdi el enni a választási hotdogját, ezzel pedig magára haragította az ilyesmit komolyan vevő embereket. A Twitteren többen is „az ausztrál politika legmélyebb pontjának” nevezték az ellenzéki vezér hotdogevését.

Grillpult egy Sydney szavazófülkénél (AFP PHOTO / WILLIAM WEST)
photo_camera Grillpult egy Sydney szavazófülkénél (AFP PHOTO / WILLIAM WEST)

De ez még mind semmi a miniszterelnökhöz képest, aki azzal akarta megúszni, hogy ezen a választáson is kínos hotdogevő képek készüljenek róla, hogy kihagyta a kolbászt a zsemléjéből.

Hát ember az ilyen?

A szavazni ÉS enni szeretők kedvéért működik már egy weboldal is, ami helymeghatározással mutatja meg, hol van a hozzánk legközelebbi szavazófülke, ahol grillkolbászt is adnak. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.