Rossz meccs és rossz tizenegyesek után a németek lebirkózták az olaszokat

futball
2016 július 02., 21:53
comments 151

A válogatott fociban a német-olasznál nincs nagyobb klasszikus. A futballtörténelem két legsikeresebb európai csapata számtalan emlékezetes meccset játszott egymással, legutóbb éppen négy éve, amikor az olaszok egyszerűen túljártak a kicsit naiv németek eszén.

A 2016-os Európa-bajnokságon egyértelműen ez a két csapat tűnt a legerősebbnek, így igazán kár, hogy már a negyeddöntőben össze kellett csapniuk. Ezt egyébként talán a németek sajnálták jobban: eddig Európa- vagy világbajnokságon egyszer sem sikerült legyőzniük az olaszokat.

Német drukker Bordeauxban. Fotó: MTI/EPA/Caroline Blumberg
photo_camera Német drukker Bordeauxban. Fotó: MTI/EPA/Caroline Blumberg

Hogy a csapatok kölcsönösen tartanak egymástól, mindjárt a meccs elején kiderült. Az első percekben a nézők legfeljebb csak arra kaphatták fel a fejüket, hogy az olaszokhoz hasonlóan a németek is három hátvéddel álltak fel, amitől csak még nagyobb lett a tömeg a középpályán.

Joachim Löw nyilván alaposan végigelemezte, hogy falták fel az olasz középpályások Iniestáékat a nyolcaddöntőben, és ezt mindenképpen meg akarta akadályozni. Ebben azért az is segítségre volt, hogy De Rossi a spanyolok ellen lesérült, a helyén játszó Parolo pedig azért egy hajszállal kevésbé agresszív bulldog.

Egészen szokatlan módon Kassai Viktor játékvezetőnek csak a 12. percben kellett az első szabálytalanságot lefújnia, ami szintén sokat mond el a kölcsönös tiszteletről. És persze arról, hogy a sárgákkal teletömött olasz játékosok rettegtek attól, hogy valamelyiküket eltiltsák az elődöntőre.

Hiába nem volt durva a meccs, Khedira gyorsan lesérült, a 15. percben az a Schweinsteiger állt be a helyére, aki így 37. alkalommal lépett pályára világversenyen, beállítva ezzel Miroslav Klose rekordját.

Hiába volt többet a németeknél a labda, sokáig az olasz tizenhatos közelébe sem tudtak kerülni. A 27. percben aztán Schweinsteiger gólt fejelt, de előtte annyira egyértelműen lökte el De Scigliót, hogy azt nemcsak Kassai fújta volna vissza.

Mesut Özil ünnepel gólja után. AFP-fotó/Mehdi Fedouach
photo_camera Mesut Özil ünnepel gólja után. AFP-fotó/Mehdi Fedouach

A félidő második fele, ha nem is sokkal, de élénkebb volt, mint az eleje. De így is a 41. percig kellett várni az első szabályos német próbálkozásra, amikor Gomez fejelte fölé Kimmich beívelését. Alig egy perccel később pedig Müller talált el ügyetélenül a tizenhatoson belül egy szerencsével elé került labdát.

A végére még egy olasz helyzet is összejött. Bonucci indította gyönyörűen Giaccherinit, akinek a beadására nem érkezett senki, de Sturaro lövése 16-ról így is alig kerülte el végül a kaput.

A második félidő elejére tovább erősödött a tempó, elsősorban annak köszönhetően, hogy az olaszok kicsit kinyíltak. Ez majdnem meg is bosszult magát az 53. percben, amikor Müller lövését a vetődő Florenzi csak egy balettszerű rúgással tudta szögletre hárítani.

link Forrás

A következő öt percben gyors egymásutánban három olasz, Sturaro, De Sciglio és Paroli is sárga lapot kaptak teljesen jogosan, a középső ezzel el is intézre, hogy olasz továbbjutás esetén se léphessen pályára az elődöntőben. De a keménykedéssel legalább sikerült megállítani a német lendületet.

Azonban amikor a meccs éppen ismét unalomba fulladt volna, a németek szinte a semmiből gólt szereztek. Gomez ügyesen tartott meg elöl egy labdát, megvárta, amíg felérnek a társai, majd egy zseniális labdával kiugratta Hectort, akinek megpattanó beadását a berobbanó Özil bevágta Buffon kapujába.

link Forrás

A gól után Gomeznek volt még egy nagy helyzete, majd ő is lesérült, a helyére Julian Draxler állt be. Az olaszok, ahogy Antonio Conte csapataitól elvárható, nem estek pánikba. Conte még csak nem is cserélt, csak feljebb tolta a pályán lévő játékosait. A 74. percben Pellének volt egy veszélyes lövése, majd a 77-ben egy nem túl veszélyes beadás Chiellini fejéről a nagyon bután magasba tartott kezekkel védekező Boateng karjára pattant, Kassai pedig azonnal befújta a tizenegyest.

A büntetőt Bonucci halálos nyugalommal lőtte védhetetlenül Neuer kapujának bal alsó sarkába. Ez volt az első gól, amit a német csapat az Eb-n kapott.

link Forrás

Az 1:1-es döntetlen után úgy folytatódott a játék, ahogy még 0:0-nál csordogált. Enyhe, de teljesen veszélytelen német mezőnyfölénnyel és nyugodtan kiváró olaszokkal. A 85. percben Darmian jött be Florenzi helyére, a 90.-ben pedig Hummelsnek kellett egy sárga lap árán is megállítania egy induló olasz kontrát, amivel el is dőlt, hogy ő biztosan nem lesz ott az elődöntőben.

Sokáig úgy nézett ki, hogy egy 0:0-ás meccs után következhet a hosszabbítás, így a nem túl szórakoztató 90 perc végén legalább annak lehetett örülni, hogy két gólt azért láttunk.

A hosszabbítás legelső másodperceiben Pellé csúnyán rátartott Boateng lábára, amiért ő is megkapta az elődöntő kihagyását jelentő sárgát, de ezen kívül nem is tötént semmi említésre méltó az első 15 percben.

Két, egyre fáradtabb csapat birkózótt egymással, és mintha senkinek nem maradtak volna bevethető energiái vagy ötletei. A németek megpróbálkoztak néhány kreatív szögletvariációval, de ezzel is inkább csak magukat zavarták össze, mint a sziklaszilárd olasz védelmet.

Leonardo Bonucci, miután tizenegyesből 1-1-re egyenlített. MTI/EPA/Vaszil Donyev
photo_camera Leonardo Bonucci, miután tizenegyesből 1-1-re egyenlített. MTI/EPA/Vaszil Donyev

A hosszabbítás második félideje sem hozott bagyobb iramot, csak egy újabb sérülést. A 107. percben Insigne jött be a sántikáló Éder helyére. A végjátékban már csak nagyon fáradt, egyre többet hibázó játékosokat láttunk, de a hibákat senki nem tudta kihasználni. Még azt sem, amikor Neuer egy kapukirúgást belerúgott Kassaiba.

A mérközés ötlettelen német gurigázással és egy Chiellini-Zaza cserével ért véget. Innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy a 40 éve minden tizenegyespárbajukat megnyerő németek, vagy a németeket tétmeccsen mindig legyőző olaszok bírják jobbal idegekkel a büntetőket.

Amit az olaszok kezdhettek. A még friss Insigne nyugodtan bevágta. Az egész meccsen észrevehetetlen Kroos is. A 120. percben direkt ezért becserélt Zaza csúnyán fölé lőtte. Thomas Müller azonban nem tudta megszerezni a vezetést a németeknek, nagyon gyenge lövését Buffon simán hárította. Barzagli nem hibázott, Özil viszont kapufára küldte. Pellé egy borzalmasan rossz lövést gurított nagyon Neuer kapuja mellé, majd Draxler bevágta, ismét kiegyenlítve.

A németek (szemben Thomas Müller) ünneplik a győzelmet. MTI Fotó: Illyés Tibor
photo_camera A németek (szemben Thomas Müller) ünneplik a győzelmet. MTI Fotó: Illyés Tibor

A szétlövés első körét az olaszok részéről a meccsen már egy tizenegyest értékesítő Bonucci kezdte, de Neuer kitolta a jobb alsóra tartó lövését. A döntés a nagy öreg, csak Khedira sérülése miatt becserélt Schweinsteiger kezében, sőt, lábában volt, de ő csúnyán fölélőtte.

Az első 10 tizenegyesből a világ legjobb focistái hatot kihagytak, ami elég sokat elmond a fáradtásgukról és a feszültségről is.

Hatodikként Giaccherini bevágta, majd a végig hibátlanul játszó Hummels lövésébe Buffon ugyan bele tudott érni, de bement. Hetedikként Parolo nagyon magabiztosan lőtte be, majd a fiatal Kimmich is, tökéletesen a jobb alsóba. Nyolcadikként De Sciglio a felső lécet találta el, de a labda onnét a labda a kapuba befelé pattant. Boateng, aki miatt az olaszok már a rendes játékidőben is tizenegyest rúghattak, most nem hibázott.

Kilencedikként Darmian nagyon gyengén az eldőlő Neuerbe lőtte, így Hector kezében volt a döntés. Lövésébe Buffon csak belenyúlni tudott, így a németek 6:5-re megnyerték a tizenegyespárbajt, és bejutottak ez elődöntőbe.

Németország-Olaszország 1:0 (Özil illeve Bonucci 11-esből), tizenegyesekkel: 6:5

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.