Migránsoknak nézték a mexikói munkásokat Nógrád megyében, ezért nem köszöntek nekik a helyiek

gazdaság
2016 július 04., 06:14
comments 162

A múlt héten futott nagyot a hír, hogy a Nógrád megyei Szügyön mexikói vendégmunkások dolgoznak az egyik üzemben, ahol luxusautókhoz gyártanak vászontetőket.

A Bors ellátogatott az 1300 fős településre, ahol a közelben három gyár is működik, mégis komoly a környéken a munkanélküliség. Az üzemekben ugyanis nagy számban dolgoznak szlovákok, sőt, korábban még nyolc mexikói is, akikről annyi szó volt a napokban.

A lap arról ír, hogy a falusiak szerint a helyiek között sokan képzetlenek, nem vállalták a háromműszakos munkarendet vagy pedig nem dolgoztak elég jól, ezért volt szükség alkalmazottakra a cég mexikói telephelyéről.

A mexikóiak mindössze három hónapra jöttek, de mivel korábban annyi selejt készült az üzemben, még így is megérte a vállalatnak az utaztatásuk és ellátásuk.

A cikk legerősebb része még csak ezután jön:

"A falubeliektől megtudtuk, hogy többen először migránsnak nézték a mexikóiakat, és nem köszöntek nekik az utcán, akik tolmács nélkül jártak a falu egyetlen boltjába, de a kocsmákat elkerülték. Amikor megtudták, kik ők, reggelente a gyerekek is integetéssel köszöntötték a gyárba induló mexikóiakat, akik egy ma fogadóként működő, 120 éves kúriában szálltak meg."

A cikk szerint a legjobban a zöldellő környezet és a közbiztonság tetszett nekik Magyarországról. Jártak turistaként Budapesten is és szabadidejükben Copa America meccseket néztek.

A mexikóiak azóta hazamentek, most Tatárföldről érkezett munkások vannak a helyükön.

"Ők sem vesznek részt a falu életében: leginkább a szállásukon élnek közösségi életet, és roppant elégedettek a magyar vodkával."

- zárul a cikk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.