Egy kicsit beindította az ügyészség fantáziáját a PADA

gazdaság
2016 július 13., 14:49
comments 45

A feljelentés kiegészítését rendelte el a fővárosi főügyészség az MNB egyik alapítványa esetében. Ez nem jelenti azt, hogy tényleg lesz igazi nyomozás, de nem ehhez szokott az ellenzék az utóbbi években. Sokkal inkább az volt a jellemző, hogy ha gyanús, állami vezetőket érintő ügyekben feljelentést tesznek, akkor nem tartják érdemesnek az ügyet alaposabb kivizsgálásra.

Így járt eddig minden esetben Tóth Bertalan szocialista képviselő is, aki viszont hétfőn arról kapott levelet, hogy a PADA ellen tett feljelentését nem utasították el élből, hanem még vizsgálják a helyzetet.

A PADA az MNB egyik alapítványa, a kuratóriumát Matolcsy György jegybankelnök vezeti, és Tóth sikeresen perelte ki a 2015 március 10-ig megkötött szerződéseit. Az így megszerzett szerződésekben talált adatok és hiányosságok alapján tett feljelentést, közérdekű adattal visszaélés, hűtlen kezelés és sikkasztás gyanújával.

A feljelentés kiegészítés elrendelésével az ügyészség most még legalább két hétig gyűjthet adatokat.

Ezzel párhuzamos, és ettől az adatgyűjtéstől független eljárás, hogy az ügyészség még korábban utasította a Közbeszerzési Döntőbizottságot, hogy egyenként nézzen át több mint 60 PADA-s szerződést abból a szempontból, hogy nem kellett volna-e közbeszerzést kiírnia az alapítványnak a sima megbízások helyett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.