Szijjártó szerint terrorcselekmény volt a török puccs, Erdogan pedig a stabilitás záloga

külföld
2016 július 16., 08:52
comments 263

Szijjártó Péter külügyminiszter Mongóliából hazaérkezve a Liszt Ferenc-repülőtéren tartott sajtótájékoztatót szombat délelőtt a török puccskísérlet után. Elmondta, Magyarország elítéli a puccskísérletet,

az éjszakai történéseket az elkövetés módja és az áldozatok száma alapján "terrorcselekménynek is lehet nevezni",

és azt is hozzátette, hogy

"Törökország Magyarország barátja és stratégiai szövetségese, és Magyarország szolidáris a Törökországban demokratikusan választott kormánnyal és a török elnökkel is."

"Ha lehet, akkor most még szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot Törökország demokratikusan megválasztott elnökével és kormányával" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a mostani kormány és elnök a stabilitás záloga.

A miniszter beszélt telefonon török kollégájával, aki elmondta neki, hogy már visszavették az ellenőrzést. Szijjártó arra kéri a Törökországban lévő magyarokat, hogy ha nem muszáj, ne hagyják el isztambuli és ankarai szállásukat, továbbá regisztráljanak a minisztérium konzuli vonalán.

De megnyilvánult az MSZP is: Gúr Nándor alelnök szerint

"nincs rendjén",

hogy puccsal akarnak megdönteni egy kormányt. Magyarországon is arra kell ügyelnünk, hogy lehetőség szerint soha ne kerüljünk hasonló helyzetbe, amikor "egy aktuális kormányt olyan helyzetbe juttat a nép, amely ilyen következményeket vált ki". Még azt a kormányt sem, amelyet most ellenzékiként kritizálnak - tette hozzá a Gúr, aki szerint akkor kerülhetőek el a hasonló szituációk, ha egy kormány úgy dolgozik, hogy az emberek javát szolgálja. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.