Tasó László: Szívesen számolnék be a meglévő földjeim többszöröséről is, de a magyar emberek szolgálatát választottam

politika
2016 július 18., 02:30
comments 44

Július elején írta meg a Direkt36, hogy a fideszes Tasó László éveken át kifelejtette vagyonnyilatkozataiból több, jó helyen fekvő telkét és nem vallotta be a földjei után járó területalapú támogatást sem. A közlekedési államtitkár a Magyar Hírlapnak adott interjúban tagadja az oknyomozó portál állításait.

„Örülnék, ha összesen kilencven hektár szántóval és erdőterülettel rendelkeznék, de csak 48,47-et tulajdonlok, részben a feleségemmel közösen,”

mondta. Tasó László szerint a szántók és erdőterületek után számára kiutalt területalapú támogatás nem minősül jövedelemnek, ezért nem is kell bevallania azt. Sőt, azt mondta, hogy

„a rágalmakkal szemben azonban nem hogy elhallgattam volna azokat, hanem a termőképesség fenntartását támogató egyik tételnél ténylegesen kifizetett összegnél többről nyilatkoztam.”

Az államtitkár közölte, hogy a Direkt36 vádjait jogi útra tereli, majd hozzátette, hogy

„szívesen számolnék be a meglévő földek többszöröséről is, de a magyar emberek szolgálatát választottam. A közösségek, a civil szféra megerősítésére, az értékeink megőrzésére vállalkoztam, a közlekedéspolitikai feladatokat bízták rám, és ezeket tekintem a legfontosabb feladatomnak.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.