„Így kell Ligetet védeni!” – üvöltötte a szolgálaton kívüli rendőr, majd vesén rúgott egy 11 éves kislányt, ezért nyomozhat az ügyészség

bűnügy
2016 július 20., 12:17
comments 598

A rendőrség tegnap kiadott egy közleményt, hogy: „Hangoskodó, nyugalmukat zavaró járókelők miatt tettek bejelentést a rendőrségen a Budapest XIV., Olof Palme sétányon tartózkodók 2016. július 17-én éjjel. A kiérkező járőrök a szükséges intézkedéseket megtették. Az eseményekben felmerült a rendőrség szolgálaton kívüli, szabadidejüket töltő hivatásos állományú tagjainak érintettsége, így az ügyben keletkezett iratokat a rendőrség megküldte a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek.” Ennél többet viszont nem árultak el.

Hétfőn az RTL Klubnak azt mondta egy nő, hogy a hétvégén a Városligetben a sátorban fekvő kislányát kétszer vesén rúgták ismeretlenek. A sátorban alvó gyerekkel arra riadtak 17-én hajnal 1:30-kor, hogy valaki belerúgott a sátorba, eltalálta a kislányt, és amikor a nő kikiabált, hogy egy kislány fekszik a sátorban, hallotta, ahogy a rugdosó „visszatrappol”, és „Így kell Ligetet védeni!” felkiáltással megint ugyanoda rúgott, másodszor is eltalálva a kislányt. Egy szemtanú szerint négyfős (két férfiból és két nőből) társaság tagja volt a támadó.

A rúgás után a társaság tovább akart menni, de csak az Olof Palme és a Dvořák sétány sarkáig jutott, mert addigra a Hungexpo épülete körül éjszakázó ligetvédők körbevették a támadót, amíg a rendőrök ki nem érkeztek. Az egyik ligetvédő szerint a támadó előbb hangosan elismerte, hogy belerúgott a sátorba, a kiérkező rendőrök előtt viszont már mindent tagadott. A ligetvédők az Indexnek azt mondták, hogy a rendőrök elvitték a támadót.

Az viszont nem volt egyértelmű, hogy a rendőrségi közleményben szereplő ügynek és a nő által leírtnak köze van-e egymáshoz, mivel a kislányt szombatról vasárnapra virradó hajnalban rugdosták meg, míg a rendőrség a közleményében 17., vasárnap éjjel szerepelt.

De az Index az ügyészségtől ma megtudta, hogy a rendőrségi közleményben szereplő eset szombatról vasárnapra virradó hajnalban történt.

A rendőrség eszerint finoman szólva maszatolt, mert máskor ilyesmiben precízek, és gyakran percre pontosan megírják, mikor történt az incidens, a 17. éjjel pedig vasárnap éjjelt jelent, nem vasárnap hajnalt. A lapnak az ügyészség elmondta, hogy a hajnali incidenssel kapcsolatban feljelentéskiegészítést rendelt, így további adatokat szerez be, ezek alapján lehet majd érdemben dönteni a feljelentésről.

A Városligetben nem először, és nem is másodszor érte támadás a kormány építkezése ellen tiltakozókat. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.