Irakban végre nem használják tovább a nagyon drágán megvett kamu bombadetektorokat

külföld
2016 július 25., 20:07
comments 21

Évek óta lehet tudni, hogy az iraki kormányt nagyon csúnyán lehúzta két brit férfi, akik golflabdák megkeresésére alkalmas 20 dolláros eszközöket adtak el különféle márkanevek alatt, több ezer dolláros egységáron bombakereső eszközként.

Annak ellenére, hogy az amerikai hadsereg figyelmeztette az iraki kormányt, közel 60 millió dollár értékben vásároltak ilyen eszközöket. És hiába derült ki mára, hogy kamu az egész, még mindig használták ezeket: több bagdadi ellenőrzőpontnál is ezekkel az eszközökkel vizsgálták át az autókat.

A július 3-ai merénylet viszont, amiben több mint 300 ember halt meg, most változást hozhat. A miniszterelnök, Haider al-Abadi ugyanis végre betiltotta a kamu eszközök használatát.

Arra a kérdésre, hogy mi tartott ennyire sokáig, nagyon egyszerű a válasz: az államigazgatásban jelenlévő, döbbenetes mértékű korrupció. Pedig azok az irakiak, akik használták is az eszközöket, már kezdettől fogva jelezték, hogy ennek semmi értelme nincs. Ugyanakkor ez azzal is járt volna, hogy új detektorokat kellett volna beszerezni, viszont ennek a megoldásnak a katonaság és a bagdadi rendőrség közötti hatalmi harc állt útjában.

Az ABC beszámolója szerint a tiltás óta is vannak még ellenőrzőpontok, ahol használják a kamu eszközöket, mivel azok visszahívása folyamatosan történik. Viszont mostanra elkezdtek érkezni az első, megfelelő technológiával felszerelt eszközök is az ellenőrző pontokra.

Fotó: Wikipedia
photo_camera Fotó: Wikipedia

A július 3-ai robbantást egy minibuszban elrejtett pokolgéppel vitték véghez. A busz a merénylet előtt 50 kilométert tett meg és legalább hat ellenőrzőponton kellett áthaladnia, mielőtt Bagdad belvárosába érhetett volna. Nagy valószínűséggel ezeken a pontokon a kamu eszközzel fésülték csak át a járművet. A rendőröknek van lehetőségük néha kutyákkal is bombát keresni, de ez meglehetősen időigényes módszer és komoly közlekedési fennakadást is okozhat.

A kamu detektorok használatának kezdetekor amúgy a brit és az amerikai hadsereg jelezte, hogy ennek semmi értelme sincs, és az akkori miniszterelnök, Nouri al-Maliki 2010-ben el is rendelt egy vizsgálatot, de mivel az nem jutott egyértelmű eredményre, folytatták a drágán vásárolt vacakok használatát.

Közben azért ment előre a nyomozás, és a belügyminisztérium bombákkal kapcsolatos osztályának vezetőjét, Jihad al-Jabrit 2012-ben négy év börtönre ítélték, amiért kenőpénzt fogadott el a britektől. Sokan Irakban viszont azt gondolják, hogy a férfit csak azért áldozták be a hatóságok, hogy védjék a magasabb rangú illetékeseket, akik profitáltak a detektorbeszerzésből.

A július 3-ai merénylet után menesztették a bagdadi biztonságért felelős katonai vezetőt és lemondott a belügyminiszter, Salem al-Ghabban is.

A miniszterelnök közben vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, hogyan fordulhat elő, hogy az a közel hetven jármű, amit tavaly vásároltak és ami tényleg működő bombakereső technológiával van felszerelve, a minisztérium garázsában vesztegel a vásárlás óta.

A magyarázatok szerint itt jön képbe a rendőrség és a hadsereg közötti hatalmi harc: al-Ghabban, aki a rendőrséget irányította, közel áll a legbefolyásosabb síita milíciákhoz, és nem volt érdekelt abban, hogy Bagdad ellenőrzését a kormány és ezzel közvetve a hadsereg vegye át.

Al-Ghabban viszont lemondása után azt állította, hogy folyamatosan jelezte, hogy erősíteni kéne Bagdad biztonságán, de szavai sosem találtak értő fülekre a miniszterelnöknél. Szerinte túl sok hírszerző és biztonsági szervezet vesz részt a főváros biztonságának védelmében és ez is gondot okoz. (ABC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.