Meghalt Szegedy-Maszák Mihály

GYÁSZ
2016 július 25., 14:02
comments 9

Az összehasonlító irodalomtudomány és fordításelmélet egyik legismertebb itthoni kutatója 73 éves volt. Az ELTE BTK professor emeritusának legutóbbi könyve, a Jelen a múltban pár héttel ezelőtt jelent meg.

Szegedy-Maszák a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt. Többek közt az összehasonlító irodalomtudományt és a regényelméletet kutatta. Főszerkesztője volt a háromkötetes, 2007-ben megjelent A magyar irodalom történeteinek,de korábban írt könyvet Kemény Zsigmondról, Márai Sándorról és Ottlik Gézáról is.

Fotó: Wikipeduia
photo_camera Fotó: Wikipeduia

Szegedy-Maszák Mihály 1943-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol–magyar szakán 1966-ban szerzett tanári diplomát, majd posztgraduális tanulmányokat végzett a Cambridge-i Egyetemen.

Diplomájának megszerzése után 1981-ig az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott tudományos munkatársként, illetve főmunkatársként. Kutatási területe a regényelmélet, az összehasonlító irodalomtudomány és a magyar irodalom 19. századtól napjainkig tartó története volt.

Tudományos munkássága mellett 1981-től az ELTE irodalomtörténeti tanszékén is oktatott. 1990-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Magyarországi katedrája mellett számos külföldi egyetemen is tanított vendégprofesszorként.

1978-ban az irodalomtudományok kandidátusa lett, 1989-ben pedig megvédte akadémiai doktori értekezését. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává 1993-ban, rendes taggá pedig 1998-ban választották.

Munkásságát több kitüntetéssel is elismerték: 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2003-ban pedig a Széchenyi-díjat kapta meg. (MTA)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.