Michael Jordan: Többé nem maradhatok csendben

külföld
2016 július 25., 16:26
comments 162

Minden idők legnagyobb kosárlabdázója közleményt adott ki, amiben a feketék elleni rendőri erőszakot és a rendőrök ellen elkövetett merényleteket is elítélte.

Mindennek azért van nagy jelentősége, mert Jordan az amerikaiak egyik legnagyobb ikonja, a XX. század egyik kiemelt sportolója és példaképe, viszont nagyon ritkán szólal meg társadalmi kérdésekben. Annyira ritkán, hogy 2015-ben egy korábbi generáció kosaras legendája, Kareem Abdul-Jabbar egyenesen azzal vádolta meg, hogy a hirdetéseket a lelkiismerete elé helyezte.

Most viszont világosan üzent. Mint írja, büszke amerikaiként, aki értelmetlen erőszak következtében veszítette el apját és fekete férfiként mélyen felkavarják azok a halálesetek, amikor hatóságok tagjai ölnek meg feketéket, ahogy feldühíti az is, hogy gyáván, gyűlölettől vezérelve gyilkolnak rendőröket az országban.

Jordan 2011-ben (Jonathan Daniel/Getty Images/AFP)
photo_camera Jordan 2011-ben (Jonathan Daniel/Getty Images/AFP)

"Úgy neveltek a szüleim, hogy azt tanították nekem, szeressem és tiszteljem az embereket függetlenül bőrszínüktől vagy a hátterüktől. Ezért is szomorít el és frusztrál az a megosztó beszédmód és az az etnikai feszültség, ami mostanában csak egyre rosszabb lesz. Tudom, hogy ez az ország jobb ennél és én sem lehetek többet csendben."

- írja MJ, aki szerint közösen kell megoldásokat találniuk, ami egyrészt biztosítja, hogy minden ember, függetlenül a bőrszínétől, egyenlő és igazságos bánásmódban részesülhet ÉS a rendőrtiszteket, akik nap mint nap életüket teszik fel arra, hogy mindenkit megvédjenek, tiszteljék és támogassák az emberek.

Jordan beszél arról is, hogy három évtizede kísérik őt és családját a hatóságok mindenhova, és nagyon hálás a munkájukért. Ugyanakkor tudja, hogy mások hasonló bőrszínnel másmilyen tapasztalatokat szereztek. Ezért szólalt most meg, mert bízik benne, hogy közösen, párbeszéd és oktatás segítségével tudnak elérni igazi változást.

Ezért most 1-1 millió dollárral támogatja két szervezet, a rendőrség és a polgárok viszonyának javítására frissen létrehozott rendőri testület és a színesbörű polgárok jogi védelmét ellátó NAACP munkáját.

Jordan azzal zárja közleményét, hogy privilégiumuk, hogy a világ legnagyszerűbb országában élhetnek, egy olyan országban, ami számára és a családja számára a legnagyszerűbb lehetőségeket biztosította. A problémák, amikkel most szembenéznek, nem egy nap alatt jelentek meg és nem is lesznek megoldva holnapra, de ha mind együtt dolgoznak, akkor megérthetik egymást és pozitív változásokat érhetnek el. (Undefeated)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.