Sem a tantestület, sem a szülők nem támogatták, mégis iskolaigazgató lett

oktatás
2016 július 27., 06:13
comments 64

Miután nyugdíjba ment a szombathelyi Gothárd Jenő Általános Iskola korábbi igazgatója, pályázatot írtak ki a megüresedett helyre, írja a nyugat.hu. A lehetőségre ketten jelentkeztek: Nagyné Tancsics Ildikó és Farkas Lívia. Utóbbit a tantestület 80, az iskolaszék 100 százalékban támogatta, és mellette voksolt az önkormányzat oktatási bizottsága is. A kinevezést intéző államtitkárság azonban valamiért érvénytelennek minősítette a pályázatot, és

a tanévre való felkészülés rövid idejével indokolva kinevezte egy évre a senki által nem támogatott Nagynét.

photo_camera MTI Fotó: Vajda János

A kinevezett új igazgatónak már híre van a megyében: Nagyné Tancsics Ildikó eddig a vépi általános igazgatta. Itt történt, hogy egy szülő az iskola területén felpofozta egy másik gyermek szülejét, amire az igazgatónő lezáratta az iskola ajtóit. Egy szülő azonban feljelentette a Katasztrófavédelemnél az oktatási intézményt, mert attól félt, hogy egy esetleg tűznél nem tudnak kimenekülni a gyerekek az épületből a lezárt ajtók miatt. A vizsgálat során kiderült, hogy az iskola három ajtaja közül egyiket sem lehet belülről kinyitni, még az erre a célra rendszeresített pánikgomb segítségével sem. Ezért egymillió forintos büntetést szabtak ki. (Nyugat.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.