Merkel: Németország megbirkózik a menekültválsággal

migráció
2016 július 28., 13:21
comments 396

Szabadságát megszakítva rendkívüli nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Angela Merkel, miután würzburgi és az ansbachi támadást is iszlamista terrorcselekménynek minősítették a hatóságok. Mindkét esetben menekültként érkezett emberek voltak az elkövetők. A kancellár azzal kezdte beszédét, hogy megismételte 11 hónappal ezelőtti kijelentését:

Németország megbirkózik a menekültválsággal.

Merkel szerint a menekültek, a válságok és a terrorizmus a globalizmus egy-egy árnyoldala, amivel Európának meg kell küzdeni.

"Nem mondtam, hogy egyszerű ügy lesz, amelyet könnyen elintézünk,"

tette hozzá. A kancellár szerint a terroristák félelmet és civilizációk, vallások közti gyűlöletet gerjesztik, ami ellen Németország határozottan fellép.

photo_camera AFP PHOTO / TOBIAS SCHWARZ

A merénylők gúnyt űznek az országból, ami befogadta őket, mondta Merkel, aki szerint szintén gúnyt űznek

"a menekültekből, akik valóban segítségért jöttek hozzánk a háború és az erőszak elől, és békében akarnak élni."

Ezután terrorellenes biztonságpolitikai programot vázolt fel, aminek kilenc főbb pontja van:

  • jobb korai figyelmeztető rendszerre van szükség,.
  • a rendőrség megerősítése,
  • a hadsereg jobb bevonása a terror elleni küzdelembe,
  • folytatni kell az internetes bűnözés ellen felállított hatóság fejlesztését,
  • a terrorizmus tudomány kutatását meg kell erősíteni,
  • javítani kell az uniós és az Egyesült Államokkal való együttműködést,
  • a kitoloncolásokat pedig következetesebben végre kell hajtani.

Angela Merkel megerősítette, hogy sem az uniós külső határok védelmén, sem a Törökországgal kötött megállapodáson nem akar változtatni. A kancellár szerint a tagállamok az elmúlt 11 hónap alatt sok eredményt értek el, de kell még dolgozni és csalódott, a

miért néhány tagország nem mutat hajlandóságot a közös erőfeszítésekre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.