Még mindig veszteséges a Tesla

gazdaság
2016 augusztus 04., 06:26
comments 104

Sorozatba a 13. negyedévet zárta veszteséggel Elon Musk elektromosautógyártó-cége, a Tesla. Úgy szenvedett 290 milliós veszteséget 2016 második negyedévében, hogy közben árbevétele 33 százalékkal, 1,3 milliárd dollárra nőtt.

Árbevételénél csak a vesztesége növekszik meredekebb ütemben, az első negyedévben még csak 184 millió dollár volt.

A Tesla ütemesen növeli a termelését: az év második felében 50 ezer autó leszállítását tervezi; tavaly egész évben gyártottak ennyit. A második negyedévben viszont csak 14 ezer 400 Tesla készült el a tervezett 17 ezerhez képest. Az idei év végére 80 ezer vevő juthat hozzá elektromos autójához.

Iparági elemzők figyelmeztettek: továbbra is kétséges, hogy a Teslának sikerül-e 2018-ra évi 500 ezer darabra föltornászni a gyártást, ahogy azt Elon Musk cégvezető ígérte. A vállalatnak egyelőre gondot jelent a tömeggyártás. Megfigyelők szerint a megoldás része lehet az az óriási üzem, amelyet Musk pénteken avatott föl Nevada államban, és ahol elektromos autókba beépíthető akkumulátorcellákat fognak előállítani nagy tételben. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.