Ha népszerűségre vágyik, ne álljon politikusnak!

politika
2016 augusztus 18., 08:43
comments 47

Nagy nehézségeket okoz a politikusok népszerűségének mérése a közvélemény-kutatóknak, és még csak nem is azért, mert

a politikusok rohadtul népszerűtlenek,

hanem azért is, mert a politikusok nagy részét

alig ismeri valaki.

Márpedig ez, hogy olyan emberekről kell véleményt alkotniuk a megkérdezetteknek, akiket nem is ismernek, erősen befolyásolja a válaszokat, állapította meg a Republikon Intézet, amely ezért most új módszerekkel próbálta felmérni a politikusok népszerűségét. Ebből kiderült, hogy

a politikusok még annál is népszerűtlenebbek, mint korábban hittük.

Hogy mást ne mondjak, a felmérés alapján Orbán Viktort mindössze a magyarok 11,2 százaléka kedveli kifejezetten, ami még így is elég a toronymagas vezetéshez, másrészt elég kiábrándító ahhoz képest, hogy őt legalább ismerik. Molnár Gyulát, a szocialisták frissen megválasztott elnökét például harmadannyian ismerik, de így is 4,8 százaléknyian kedvelik kifejezetten, vagyis arányaiban népszerűbb Orbánnál.

Bezzeg Gyurcsány Ferencet sokan is ismerik, és sokan is gyűlölik. Őt kifejezetten csak a megkérdezettek 3,1 százaléka kedvelte, ellenben

28,9 százalékuk határozottan elutasította,

amivel sikerült még Rogán Antalt is maga mögé utasítania, pedig Rogán is a kimondottan ismert és gyűlölt politikusok közé tartozik a maga 22,1 százalékos elutasítottságával, 89,4 százalékos ismertségével és csak Gyurcsányéval vetekedő, 3,1 százalékos "népszerűségével".

A Republikon még azt a kérdést is feltette, hogy kit látnának a megkérdezettek döntéshozói pozícióban. A listát a szinte kizárólag protokoláris feladatokat ellátó Áder János vezeti 41,9 százalékkal. Őt Orbán Viktor (37,6%), Szél Bernadett (34,5%) és Kunhalmi Ágnes (34,1%) követi. A nép legkevésbé Gyurcsány Ferencre (21,5%) és Rogán Antalra (23,5%) bízná a döntések meghozatalát.

A Republikon ez alapján összeállított egy egyesített népszerűségi listát, ahol az adott politikusokat kifejezetten, vagy csak úgy kedvelők arányát összesítették, ezt

Áder János vezeti 43,4 százalékkal, a 41 százalékos Szél Bernadett és a 38,4 százalékos Kunhalmi Ágnes előtt.

Másrészt megalkották saját népszerűségi indexüket, amiben már negatív értéket is el lehet érni. A mezőny javának ez sikerült is,

Rogán Antal például -25,6 ponttal szomorkodik a lista utolsó előtti helyén,

de Orbán Viktor se teheti ki az ablakba a maga -10,3 pontját. Ezen a listán Áder János is leszorult az élről, 9,3 pontjával csak második a 9,5 pontos Szél Bernadett mögött. Itt kell megjegyeznem, hogy a listán akár +100 pontot is elérhetne egy politikus, már ha nem gyűlölné egységesen mindenki.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.