15 millió jött eddig össze a kétfarkú kutyák ellenkampányára

POLITIKA
2016 augusztus 23., 09:05
comments 317

Kevesebb mint egy hét alatt 2000 ember nagyjából 15 millió forintot dobott össze a Magyar Kétfarkú Kutyapárt ellen-plakátkampányára

- mondta el a Népszabadság kérdésére Kovács Gergő a párt elnöke, aki múlt héten hirdetett gyűjtést, annyira feldúlta őt, pártját és főleg követőiket a kormány által folytatott gyűlöletpropaganda.

Kovács szerint átlagosan pár ezer forintot adományoznak a hívek, de jött már 70 ezres felajánlás is. Az eddig befolyt pénz nagyjából 500 plakátra elegendő, ezeket jövő héten kezdik el kinyomtatni.

Ami viszont új a kutyák tavalyi kampányához képest, hogy idén - mivel tényleg kampányidőszak van, így legális - A4-es papírokkal akarják körberagasztani az országot. Ennek darabja 5 forintba kerül, így akár 100 ezernél több példány is utcára kerülhet, egyedül a terjesztés és logisztika okoz fejtörést.

A kutyák egyébként alapvetően arra bíztatnak majd, hogy mindkét rubrikába húzzunk ikszet, azaz érvénytelenül szavazzunk. Ez ugyanis szerintük a legpontosabb üzenet, amit erre a rossz kérdésre a kormánynak válaszolni lehet. (Népszabadság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.