Szingapúrban megjelentek az első sofőr nélküli taxik

közlekedés
2016 augusztus 25., 05:55
comments 78

Kereskedelmi forgalomban kapható, teljesen átlagos elektromos Renault-kból és Mitsubishikből áll az a hattagú taxiflotta, ami most, egyelőre kísérleti jelleggel, megjelent a szingapúri utcákon. Az autókba a szoftvert a nuTonomy nevű, 2013-ban alapított amerikai cég szolgáltatja. A robottaxizás ingyen van, de az autók csak a belvároson belül, egy 4 négyzetkilométeres körzetben járnak, és nem lehet őket akárhol leinteni, csak a kijelölt megállókban. És bár teljesen autonóm módon közlekednek, a biztonság kedvéért ül bennük egy ember is, írja BBC. Mint nemrég jelentettük, Amerikában augusztus végén indulnak az Uber önvezető autói.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.