Holtan találtak egy orosz újságírót Kijevben

külföld
2016 augusztus 29., 19:08
comments 40

Gyilkosság miatt indítottak nyomozást az ukrán rendőrök, miután Kijevben megtalálták Alexander Scsetinin orosz újságíró holttestét. Scsetinint fejbe lőtték az ukrán főváros Podol nevű városrészében lévő lakásában. A holttest mellett volt egy fegyver is, töltényekkel. A rendőrséget az újságíró két ismerőse értesítette, akik Scsetinin születésnapját ünnepelték volna, ezért mentek a lakáshoz.

Az újságíró volt az alapítója a Novy Region nevű weboldalnak még 1998-ban. A lap szerkesztősége Oroszországban, az Urál régióban működött, de Scsetinin már 2005-ben Kijevbe költözött. Az ukrán forradalom és a háború kitörése után 2014-ben ki is lépett a cégétől. Azt mondta, nem tud tovább dolgozni, mert hatalmas politikai nyomás nehezedik az újságírókra az orosz állami szervek részéről.

Az ukrán rendőrség szóvivője közölte, hogy ugyan a helyszínelés eredményeinek kézhezvételéig hivatalosan gyilkosság miatt nyomoznak, de komoly esélye van annak is, hogy kiderül: Scsetinin öngyilkos lett.

A férfi Ukrajnában is megpróált beindítani egy híroldalt, szintén Novy Region néven. Ottani munkája alatt már többször támadta Vlagyimir Putyin elnököt, aki szerinte fasiszta diktatúrát vezet, de Petro Porosenko ukrán elnöknek is nekiment, őt a nagyon durva ukrán korrupció miatt kritizálta. (Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.