Meghalt Gene Wilder

GYÁSZ
2016 augusztus 29., 19:37
comments 145

Az AP szerint 83 éves korában meghalt Gene Wilder amerikai színész, rendező, forgatókönyvíró és író. 1968-ban már szerepelt A producerek című filmben, amiért Oscar-díjra is jelölték. Ő volt a társszerzője az Ifjú Frankenstein című film forgatókönyvének, amiért Mel Brooks-szal együtt jelölték Oscarra.

AZ igazi ismertséget azonban az 1971-es Willy Wonka és a csokigyár című film hoza el neki, amiben Willy Wonkát játszotta. Ebből a filmből való az a kép is, ami később mémként elterjedt a neten.

photo_camera Wilder Willy Wonkaként

Később is szerepelt híres filmekben, például a magyarul Dutyi dilinek fordított Stir Crazy-ben, ahol Richard Pryorral játszották a főszerepeket.

Wilder több filmjének maga írta a forgatókönyvét is.

Idős korára az írás felé fordult, visszaemlékezései is megjelentek.

Unokaöccse szerint a halálát Alzheimer-kór okozta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.