Tim Cook az Apple nevében reagált az EU-s mamutbírságra

gazdaság
2016 augusztus 30., 15:42
comments 81

Az Európai Bizottság adóelkerülés miatt folytatott eljárást az Apple ellen, és a héten ítéletet is hoztak az ügyben: 13 milliárd euróra büntették a céget, amiért 2003 óta a Bizottság szerint egyáltalán nem adózott a termékeinek EU-beli értékesítése után.

Ez a bírság kamatokkal egy 14,5 milliárd eurós, ami forintban a 4000 milliárdot is meghaladja.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója most egy sértődött levélben reagált a cég nevében a bírságra. Azt írta, hogy az ítéletnek súlyos és káros következményei lesznek egész Európában.

A levélben felhozta, hogy az Apple milyen sokkal járult hozzá Írország és az EU fejlődéséhez, és hogy igenis megfizették azt az adót, amit meg kellett, hiszen ők lettek a legnagyobb adófizetőn nemcsak Írországban és az Egyesült Államokban, hanem az egész világon is.

Cook tagadja a Bizottság vádját is, ami szerint az ír kormány különleges adókedvezményeket adott volna az Apple-nek, és azt hangsúlyozza, hogy az Apple adózása igenis megfelelt az ír szabályoknak, márpedig a cég európai központja Írországban volt.

Cook szerint ezért az Európai Bizottság nem is a törvényszerű adózással törődik az ítéletében, hanem csak azt akarják befolyásolni, hogy melyik kormány kapja az Apple által befizetett adót.

A cégvezető azt írta, az Apple hiszi, hogy végül győzedelmeskedni fognak az ügyben azok a jogelvek, amiken az EU is alapszik. (The Verge)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.