Kína hajlandó csatlakozni a párizsi klímaegyezményhez

külföld
2016 szeptember 04., 12:59
comments 57

A kínai állami hírügynökség vasárnap reggel bejelentette, hogy a törvényhozásért felelős Népi Kongresszus megvizsgálja és ratifikálja a tavaly decemberben született, párizsi klímaegyezményt. A bejelentést pont Hszi Csin-ping kínai elnök és Barack Obama vasárnapi, G20-as találkozója elé időzítették.Hszi Csin-ping kínai elnök és Jean-Claude Juncker - Fotó: AFP/dpa/Bernd von Jutrczenka

A két ország diplomatái már hetek óta tárgyaltak a megállapodás elfogadásáról, aminek eredményeként most pedig mindkét ország ratifikálhatja az egyezményt.

Tavaly decemberben Párizsban 195 ország képviselői többek között arról állapodtak meg, hogy az ipari korszak előtti átlaghőmérséklethez képest 1,5 fokos sávban tartanák a bolygó hőmérsékletét, az évszázad közepéig pedig „üvegház hatású gázemisszió-semleges” állapotba állítják gazdaságukat. A csatlakozó országok 2020-ig benyújtják saját, önként vállalat klímatervüket 2020-ig, amit 2023-tól kezdve ötévente ellenőrizni fognak, és kötelezően felül kell vizsgálni őket. A klímaváltozás miatt leginkább veszélyeztetett országok pénzügyi kompenzációra lesznek jogosultak, évi százmilliárd dollár körül.

Ahhoz, hogy a párizsi klímaegyezmény hatályba lépjen, legalább 55 olyan országnak kell ratifikálnia, amelyek együtt a világ kibocsátásának 55 százalékáért felelősek. Mivel Kína és az Egyesült Államok közösen a világ üvegházhatású gázok kibocsátásának 38 százalékáért felelősek, ezért hatalmas a csatlakozásuk elengedhetetlen ahhoz, hogy az egyezményből a gyakorlatban is legyen valami. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.