Orbán: A pénznek nincs szaga, de a birtoklóinak igen

POLITIKA
2016 szeptember 07., 10:40
comments 460

Orbán Viktor, aki kedden Az év embere díjat vehette át Krynica városában megrendezett gazdasági fórumon, kedd este egy panelbeszélgetésen vett részt  Jaroslaw Kaczynskival, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnökével, és hát elég erős dolgokat mondott.

Viszonylag távolról indítva Orbán a patriotizmusról szóló panel első felében arról beszélt, hogy európai nemzet nem létezik, és a lengyeleknek épp azért voltak jobb eredményeik a magyaroknál az elmúlt időszakban, mert erős nemzeti identitással bírnak.

Dicsérte a lengyel kormányt, hízelgően még azt is mondta, hogy a látszat ellenére a magyarok követik a lengyel mintát, és nem fordítva. Kaczynski később viszonozta és udvariasan korrigálta a bókot. Orbán aztán keményebb témákra váltott.

„A nemzetközi tőke képviselői azzal érvelnek, hogy a pénznek nincs szaga. A pénznek nincs, de a birtoklóinak igen”

– folytatta a magyar országvezető, aki szerint a válság idején a magyar bankrendszer külföldi kézen volt, de ezen a nemzeti kormány tudott változtatni, így a pénzügyi rendszerünk már messze nincs úgy kiszolgáltatva a nemzetközi pénztőkének, mint volt annak idején.

"Ma nem számít modern dolognak, ha valaki lengyel, cseh vagy magyar, ahogy az sem, ha valaki keresztény"

- vitte tovább a nacionalista vonalat a miniszterelnök, aki szerint kezd kialakulni egy sajátos európai identitás, ami elsősorban a brüsszeli elit szándékait tükrözi, és mindent megtesz önmaga fennmaradásáért és ideái terjesztéséért.

Orbán a lengyel közönség előtt teljesen nyíltan beszélt arról is, hogy az elmúlt évek során sikerült magyar kézbe venni fontos szektorokat Magyarországon. Sőt felvillantott valamit terveiből is:

„Négy olyan terület létezik, ahol muszáj elérni, hogy a hazai tőke a nemzetközi fölé nőjön. Ezek a média, a bankok, az energia és a kiskereskedelmi hálózat. Hárommal megvagyunk, a negyedikbe beletörött a fogunk. Kénytelenek vagyunk ezért új ötleteken dolgozni. Sajnos a kereskedelmi hálózatok furfangosabbak nálunk. Még néhány év, és ezt a célt is teljesítjük.”

(Magyar Nemzet; címlap feletti kép: Orbán Viktor a neki ítélt Az év embere díjjal a 26. krynicai gazdasági fórumon 2016. szeptember 6-án. Foto: MTI/EPA/Grzegorz Momot.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.