Feloszlatott a rendőrség egy melegfelvonulást Ugandában

külföld
2016 szeptember 24., 20:52
comments 37

Az egyik melegjogi aktivista beszámolója szerint a Viktória-tóhoz közeli Entebbében több mint 100-an szerettek volna részt venni az ottani pride-on, de a rendőrség közbeavatkozott, és sokukat buszokkal a fővárosba, Kampalába szállították. Korábban az erkölcsökért felelős miniszter mozgósítani akart a felvonulás ellen. Ugandában egyébként illegálisnak számít a homoszexualitás.

Az LGBTI-közösség idén már második alkalommal próbál meg felvonulást szervezni, de augusztusban a hatóságok félbeszakították a szépségversenyt, és több aktivistát letartóztattak. Ugyanakkor a BBC szerint érthetetlen, miért szálltak rá a rendőrök a mostani rendezvényre, mert az utóbbi években többnyire megtűrték a hasonló rendezvényeket. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.