Orbán: Nincs kapcsolat a Teréz körúti robbantás és a migránsválság között

politika
2016 szeptember 27., 11:38
comments 337

„Semmilyen jel nem mutat arra, hogy bármilyen összefüggés lenne a migránsválság és a szombati Teréz körúti robbantás között. Ha kizárni talán nem is lehet, de ebben a pillanatban semmi erre utaló jel nincs, ami azért mégis megnyugtató”

– mondta Orbán Viktor az M1 nevű állami hírtévének ma délután.

Úgy tűnik, valóban célzottan a rendőröket támadták meg és célzottan őket, folytatta Orbán, aki szerint az ország dolga ilyenkor, hogy kiálljon a megsebesített rendőrök mellett. Pintér Sándor belügyminisztert pedig utasította, hogy

„bármi áron, de fogják el, vadásszák le az elkövetőt, és szedjék ki belőle, mit és miért cselekedett.”

A merénylet egyébként szombaton fél 11-kor történt, szóval a miniszterelnök hatvanöt órával az esemény után látta elérkezettnek az időt arra, hogy szóljon az ügyben.

Az interjú többi része barátságos mikrofonállvány-interjú a hatalom által sulykolt, kvótanépszavazás elé időzített üzenetekről, a riporter egészen parádés módon adja a miniszterelnök úr tudtára, hogy mennyire hálás neki, hogy kiáll az ország érdekeiért. (M1)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.